Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)
Póky Péter pénze
Természetes tehát, hogy minden szeretetével törvénytelen fia — Korvin János — felé fordult, mert ha a kalandossorsú királyfi bűnös nász méhében fogamzott is — mégis csak az ő vérét hordta ereiben. Legjobban szerette volna, ha a „liptói herceg" foglalta volna el a királyi trónt is, s ezt talán a főurak ármánykodásainak ellenére is sikerült volna megvalósítania, ha 1490-ben váratlan agyszélhüdés el nem szólítja az élők sorából. Korvin Jánosra így nem maradt vissza királyi cím, csupán atyja gondoskodása,, mely Bajmóc várát is az ő kezébe juttatta. Atyja halálával Bajmóc törvényes urává vált. Majd ugyanakkor, amikor Mátyás, meghalt a király hűséges bajmóci várnagya — Majthényi Ráfael is. Korvin János Póky Pétert nevezte ki a megürült várnagyi tisztségre s Póky Péter nevéhez fűződik a bajmóci vár legszebb legendája. Gonosz, pénzsóvár ember volt Póky Péter. Egyetlen életcélja az volt, hogy minél több vagyont harácsoljon össze. Rövid idő alatt meggyűlölte őt az egész környék. Mit bánta ezt azonban Póky Péter; ládáiban garmadában állott a szép sárga aranypénz s esténként kéjes örömmel számlálgatta mint nő, duzzad a ládikók tartalma. Minél több gyűlt össze, annál jobban fokozódott kapzsisága. Mindenből pénzt akart kisajtolni. A híres bajmóci gyógyforrásra is sarcot vetett ki — csak az használhatta, aki jó pénzért megfizette. Az egyik nyári napon Póky Péter megelégedetten ballagott haza a fürdőből, jó napja volt; csak úgy dűlt a pénz. Jókedvében észre sem vette, hogy vele szemben nyomorék, béna koldús vonszolja magát mankóin. Kín volt nézni vergődését, de Póky Péter majdnem rátaposott a vergődő nyomorékra. — Te vagy a várúr ? — könyörgött a koldús — Ha igen, engedd meg, hogy a csodaforrásban megfürödjek! — Fürödhetsz, ha van pénzed — vetette oda Póky Péter — ha nincs, máris mehetsz. Nem való az ilyen finom víz nincstelen söpredéknek... — De én nyomorék vagyok — esedezett a koldús — hosszú kilométereket csúsztam az országúton, hogy Bajmócra jussak. Azokon az alamizsnákon tengődtem, amikkel az emberek megkönyörültek rajtam. Érzem, hogy a csodaforrás vize meggyógyítana. Nem akarok én a fürdő — 22 —
