Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

Zülfikár lakomája

Ziilfikär lakomája. A Nyitra és Zsitva egyre összébb szűkülő szárai — Irtuk egy helyen — háromszöget zárnak be egész addig, amíg a két folyó a Kisalföld északi peremén nem találkozik. Ha valaki azonban előveszi a térképet s így őrzi ellen megállapításunkat, úgy meglepetéssel szerez tudomást arról, hogy a két folyó közét még egy harmadik víz is öntözi, mely már a térkép „kékvonala" szerint is jelentős — a Cétényke. Ha pedig el is bandukolunk a lomha víz parti pagonyaiba, megállapíthatjuk, hogy a szabályozatlan, romantikus folyó, melyre két oldalról öreg füzesek borulnak, majd akkora, mint maga a Nyitra. Ha kiárad, víz alatt tartja széles a vidékét. Èz mind igaz, de mikor a Nyitra—Zsitva-közről írtunk mégsem állítottunk semmi valótlant. A Cétényke folyó is, meg nem is. A Nyitra oldalága ez, mely Köröskény alatt ágazik ki az anyafolyóból, végigfutja a Kisalföld északi peremét s hatalmas szigetet afféle kisebb Csallóközt alkotva, Kisváradnál ismét egyesül az anyafolyóval. Nagycéténytől, a legnagyobb partmenti községtől nyerte nevét s völgyében őrzőit meg a szóhagyomány egy érdekes mende-mondát, mely arról mesél, mint nyerte el a Nyitravölgy egyik földbirtokos családja a Juhász-család nemesi nevét s „kis-iapási" predikátumát. Ott őrizte meg, ahol a mese lejátszódott, a Cétényke völgy békés, szelíd falvai között... Nos, nem mindig volt ezeknek a falvaknak élete, békés és kiegyensúlyozott, mint ma. Volt idő, mikor nem volt a lakosságnak egy pillanatnyi nyugta sem. Hol a török fosztogatott, hol meg a „felmentő" császári hadsereg. Ha török martalócok törtek be valamelyik faluba s elhordták a jószágot, rövidre rá megérkezett a császári hadsereg — 143 —