Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)
Mátyás király a palócok között
állítják, hogy mikor a húntöredékekből rekrutálódó székelyek visszahúzódtak az erdélyi vármegyékbe — egy részük visszamaradt — itt a nyitrai hegyek alatt. Nem vagyunk hivatottak, hogy a vitába beleszóljunk ez nem vág könyvünk keretébe — az azonban tény, kogy a zoboraiji palóc éleseszű, csavaros gondolkozású akár a háromszéki góbé. Ennek ékes bizonyítéka, mindjárt az első falának, Gerencsérnek anekdótaszerű mondája ... Mátyás király — meséli a monda — nem járt sokat a zoboraiji Palócföldön. Kázmér király támadása sodorta erre, mert a lengyel trónkövetelő előtt Mátyás ellenlábasának, Vitéz Jársos esztergomi érseknek parancsára megnyíltak Nyitra kapui. Mátyás azonban hamar elintézte az egész trónkövetelést. Maga Kázmér előbb futott meg Nyitráról, mint Mátyás megérkezett — a visszamaradt lengyel sereg meg akkor könyörögte ki magának a „szabad elvonulást", mikor a királyi sereg meg is „jelent" Nyitra falai alatt. Mátyás a gyors elintézés örömére vadászgatni kezdett a Palócföld erdőségeiben, az udvaronc főurak pedig állandóan nyomon követték. Hogyne — hiszen megüresedőben volt az esztergomi primáši szék! Már csak nem fogja megtűrni a király prímási méltóságában Vitéz Jánost, aki ily nyiltan pártot ütött ellene! Hárman is aspiráltak a méltóságra, három főúrnak is volt „védence". Mátyás a főurak hízelgéseivel szemmeliáthatólag nem törődött, annál szívesebben beszélgetett el a néppel. Imponált neki a palócok agyafúrt eszejárása s hamar megtanult beszélni a zoboraljai nép nyelvén. Vadászgatás során elvetődött kíséretével Gerencsér határába. Valaha fazekasok, gerencsérek hordták szét innen szamárfogatokon agyagportékáikat — de hát hamar elfogyott az agyag s már Mátyás is egy öreg földművessel találkozott, aki az országút mentén szántogatta nadrágszíjparcelláját. Mátyás szeme hamiskásan villant meg, amikor meglátta az öreg palócot s a mélyen süvegelő földművest mindjárt meg is szólította. — Hát jó öregem — messzi van még a messzi? — — Bizony már csak az ökröm szarváig tekintetes uram — válaszoit mosolyogva a palóc. Lám, ki hitte volna, hogy » — 111 —
