Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)
Vazul herceg tornya
kínzó torony. Falai között — a deli levente emberronccsá vált. Sebő nem várta be, míg tette kiderül. Lóra kapott s elvágtatott embereivel Csehországba... Az igazi királyi követ csak néhány napos „késéssel" érkezett meg Nyitrára. Hiába, nem macskaugrás a fővárostól Nyitra! Sírva fakadt, mikor Nyitra daliás hercege helyett agyonkínzott, süket és vak emberroncsot talált. A cselszövényről tudott — de erre az aljasságra ő sem számított. Szent István szörnyűködve hallgatta meg Buda jelentését — de a dolgokon már mit sem változtathatott. Süket és vak nyomorékot még sem ültethetett a fénye teljében lévő magyar királyi trónra. Gizella terve tehát sikerült. Vazul nem követte Szent Istvánt a trónon, utóda az lett — akiért Vazulnak a szörnyű csonkítást kellett elszenvednie: Péter. Vazul fiai pedig, a három árpádházi herceg — külföldre menekültek. Élt pedig ekkoriban Nyitrán egy Fulgentius nevű szerzetes, aki szintúgy mint a legtöbb nyitrai, borzadállyal vett tudomást a városban elkövetett kegyetlenségről. Haragjában átkot mondott Nyitrára: — Két szeme volt a hercegnek — hangzott az átok — két fényes nap. Ez a két nap kifolyt. Az Isten napj'i két napon át kikerül benneteket gyámolatlan nyitraiak, akik ezt a gaztettet megengedtétek és tűrtétek... — A barát átka századok multán tényleg teljesült. Hatalmas sáskaraj látogatta meg Nyitra vidékét, mely felhőjével elfedte az eget. Két napon át nem világított a nap Nyitrán. így vett bosszút a természet a deli korában járó árpádházi herceg megcsonkitásáért. De bosszút vett a történelem is hisz Pétert még is csak Vazul fia követte a trónon... A nyitrai bástyatorony szomorú meséjét már a XIV. században feldolgozta a Chronica Hungarorum*, minden bizonnyal a már akkor is elterjedt monda alapján, mely azóta változatlan erővel tartja magát a nyitrai szóhagyományban. Mikszáth Kálmán a „Markomannok vára" c. novellájában foglalkozik a nyitrai mondával és Fulgentius átkával, úgyszintén Dienes Adorján a „Regélő romokban." A szlovák mondai feldolgozások — mint Janota könyve — nem foglalkoznak részletesen Vazul mondájával, ami *1488, szerzője Tóróczi János a túród konvent világi jegyzője. — 98 —
