Csanda Sándor: Első nemzedék

Az elbeszélő irodalom - N. Jaczkó Olga

a lélekrajz, az érzelmek ábrázolása az uralkodó. Az életképszerű elbeszélésekben két témakör domborodik ki: a kelet-szlovákiai szegény emberek világa és a női lélek vágyai, bánatai. A kettő szociálisan kapcsolódik egybe Jaczkó epikájában, mert a nő rendszerint elnyomott, meg nem értett, megcsalt, szentimentális társ a durva, céltudatos, uralkodó hajlamú férfi mellett. De gyakori elbeszéléseiben a férjét csaló, elégedetlen feleség típusa is, mintha ezzel a házasság válságát akarná ábrázolni. Az elbeszélések cselekménye vérszegény, legtöbbször csak elégikus vagy balladikus hangú rövid jellemrajzok, helyzetképek. Gyakori motívum történeteiben, hogy a férjet lelkiismeret-furdalás nélkül csaló asszonyra ráun a szeretője; s feleségül vesz egy fiatalabb lányt (Hajnal az ugaron, Isten kegyelmében, Virágzó cseresznyék). Szociális témájú elbeszéléseit néha ösztönszerűen szocialista jellegűekké formálja: ezekben jórészt kárpát-ukrajnai szegény emberek világát mutatja be. Az írónő néha misztikusan ábrázolja a szerelmet (mely számára az élet legfontosabb motívuma) s az elmaradott parasztok világát is. Hajlamos az idillikus, illuzórikus társadalmi szemléletre is, amikor a régi kúriák omladozó világát mutatja be. Ez a társadalomszemlélet későbbi szociális témájú elbeszéléseiben—talán az ilyen irányban ösztönző kritikák hatására is —• radikálisabbá válik. Jaczkó epikájának színvonala általában nem éri el a legjobb szlovákiai magyar írónőkéit: Szenes Piroskáét, Palotai Borisét. Leginkább hosszabb elbeszélései sikerültek. A rövidebbek gyakran csak felszínesen kidolgozott vázlatok vagy karcolatok. Regényei nem egyöntetűek, kompozíciójuk szétesik. Első írásain Kaffka Margit hatása is észrevehető (Leány intézet, Csendes mederben). Jaczkó azonban nem Kaffka-epigon, mert lényeges különbség is van az ő alkotó módszere és Kaffkáé között: De Kaffka Margit önasszonyságba nagyított, önválságba süppedt szituációin túl Jaczkó Olgánál a kívülállók, az esettek, a cselédek, állatbárgyú kisemmizett béresek tehetetlen topogó tragédiái fúlnak el a csendbe. Valami azonban hiányzik. A kreatúra egyforma állatemberi szenvedése lényegében barbár markolást kíván. Valami hiányzik: több bátorság, mélyebben, keményebben megnyomni a tollat, és nem behunyni a szemet a lényeges pontnál, nem beburkolódzni a csendbe. (Fábry Zoltán: Nőíró Szlovenszkón, Korunk 1926. június.) 232