Csanda Sándor: Első nemzedék

A líra - Berkó Sándor

1918-ban született Losoncon, özvegy édesanyja és nővérei varrással tartották el a családot. Leveleinek tanúsága szerint a gim­náziumban nem tartozott a legjobb tanulók közé (hittanból rendszerint intőt kapott), de írásaival kitűnt az önképzőkörben, s bámulatos szorgalommal művelte magát. Egyik 1935-ben kelt levelében megemlíti, hogy fordítgat a modern francia költők antológiájából, majd így folytatja: Az ifjúsági könyvtárból nemrég hoztam ki 5 db Masaryk-könyvet. . . Nagyon sokat írok ki belőlük, egy egész kötetre valót. Még e hónapban szeretném átvenni a filozófia történetét, Szókratésztól egészen Marx és Engelsig, csak legyen hozzá elég idő. A losonci gimnáziumi évekből néhány költői zsengéjét ismerjük, nagy részük egy diákkori szerelem emlékét őrzi, mellyel kapcso­latban levelezése is fennmaradt. (Egy nedves pincéből került elő a felszabadulás után.) A tizenhét éves diákköltő már meg­lehetős biztonsággal alkalmazza a költői formát, s bizonyára nem véletlen, hogy Évához írt szabályos ritmusú verseinek egy részében ölelkező rímeket használ. Szerelmes verseiből és leveleiből egy erősen önérzetes ifjú jelleme bontakozik ki előttünk: szerelmét is állandóan kritizálja, oktatgatja. Emellett néha csaknem szenti­mentálisan érzelmes. Nagyképűen ír tanárairól is, mint általában a nagyon fiatal költők, s mohón gyűjti a tapasztalatokat az élet minden területéről. Szerelmes leveleiben rendszeresen kitér olvasmányaira; legkedvesebb írója Stefan Zweig, de eredetiben olvassa Goethét és a francia költők alkotásait is. Tizenhét éves korában már négy nyelven olvas, és sikeresen fordítja le a cseh szocialista líra legjobb képviselőinek: Wolkernak, Bezručnak, Nezvalnak, Halasnak, Horának számos alkotását. Első szerelmes versei még bizonyos kiforratlanságról s az élmény sekélyes voltáról tanúskodnak; maga is látja a diákszerelem múlan­dóságát: Emlék maradsz csak te is, mint a többi, / elmész, helyedbe mások fognak jönni, / s felidézlek nyári éjszakákon. Már ekkor kialakul költészetének egy állandó jellegzetessége: bizonyos intel­lektuális gondolati mélység, s a szimbólumok és allegóriák gyakori használata. Ügyesen fejezi ki egy kis epikus versében azt a jelleg­zetesen kamaszkori élményét, hogy igen szeretett volna férfias viszonyba kerülni egy vándorcirkusz szőke énekesnőjével, de az őt még húsz koronáért is túl fiatalnak találta (Lány a Práterben). 79

Next

/
Oldalképek
Tartalom