Csanda Sándor: Első nemzedék

A líra - Forbáth Imre

bejárom, mégis fülledt alagútjait s a sistergő bolond utcákat s a gyárak hideg kúpjait az emberért. Sötét lobogóit, ó, sokszor rázta fölöttem az éjjel. En a vándor vagyok az utak macskazsákjaiban csípőmre teregetem az erdőt, a falut. . . (Vándordal) Fábry Zoltán Forbáth költészetéről írt esszéjében a világtól való elidegenedéssel magyarázza a költőnek ezeket a vagányos kalandorszemléletű pózait: Az akkori ember törvényszerűen elidedegenedett a világtól, társadalomtól, munkától és felebaráttól. A kreatúra árván, elidegenítetten, megváltatlanul didereg e szeretet nélküli, hideg valóságban. Az árvaság menekül, a költő menekül. Társra, otthonra vágyik, élhető, éltető, lakható, szerethető világot óhajtó z és keres. A költő — minden költő! — kivédhetetlenül vándor lesz. Még ha egy helyben topog is: az országutak tudata vándorrá, cimborává, cinkossá teszi. Forbáth „korgó gyomrú költőcsavargónak" mondja magát. Ezen az úton a csavargók és kalandorok kikerülhetetlen valóságok, reális látomások. De mi készteti, hogy náluk elidőzzön, mi képesíti, hogy minden korok és tájak kötetlen kalandorát pontos látleletezéssel a lényegig nagyítsa és meztelenítse? „A kalandoré a minden és a semmi." A továbbiakban Fábry azt hangsúlyozza, hogy a kapitalizmussal szemben álló költőknek ez a csavargómentalitása a régi betyárokra emlékeztet, akik a rendszer szervezett betyársága ellen lázadtak — „kreaturálisan jogosabb, tehát magasabb fokon". Ezzel szemben az is tény, hogy Forbáth költészetében a húszas években általában több volt a kalandormotívum, mint a forradalmi, ami azért is feltűnő, mert akkor már speciálisan bonyolult és veszélyes pártmunkát végzett a legális csehszlovákiai kommunista párt illegális osztagában. Talán ez utóbbi tevékenysége is összefüggött kalandokat, bonyodalmakat kedvelő természetével. Nem szerette a sémát, a dogmatikus sablonokat. Néhány volt bécsi avantgardista költőtársa a húszas évek végén (már Moszkvában) sematikus, rig48