Csanda Sándor: Első nemzedék

A kritika,publicisztika és az irodalomtudomány képviselői - Kázmér Ernő

A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR IRODALOMTUDOMÁNY, KRITIKA ÉS PUBLICISZTIKA TOVÁBBI KÉPVISELŐI KÁZMÉR ERNŐ (1892—1941), egyik legjelentősebb irodalomkritikusunk és lapszerkesztőnk, Zsolnán született, Budapesten érettségizett, s ugyanitt egy ideig bölcsészetet is hallgatott. Kiss József neves lapjában, A Hétben tűnt fel főként a külföldi irodalmat ismertető értekezéseivel és esszéivel. Ezekből 1917-ben kötetet is összeállított Idegen portrék címmel. Számos világirodalmi rangú íróra ő hívta fel először a magyar olvasók figyelmét. A Tanácsköztársaság bukása után hazajött szülőföldjére; a Kassai Napló szerkesztője s más csehszlovákiai lapok munkatársa lett (A Reggel, Magyar Újság, A Nap, Magyar Minerva). Kritikáiban széles körű világirodalmi műveltség és esztétikai érzékenység nyilvánult meg. A szlovákiai magyar irodalomról aránylag keveset írt, de részt vett több irodalmi vitában, s korán felismerte az egyetemes magyar irodalom akkori legjobb képviselőinek tehetségét. Találóan értékelte Kassák Lajos, Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Nagy Lajos, Németh László és mások munkásságát. Figyelmet szentel a magyar—szlovák irodalmi kapcsolatok ápolásának is: a modern magyar irodalomról a Prúdy című szlovák folyóiratba, szlovák írókról pedig a Kassai Naplóba írt tanulmányokat. A harmincas évek elején Jugoszláviába költözött, s ott főként a Naplóban és a Kalangyában publikálta irodalmi tanulmányait és kritikáit, de a csehszlovákiai lapokkal sem szakította meg kapcsolatát. A miénknél provinciálisabb jugoszláviai magyar irodalomban kritikusként és esszéíróként sokkal inkább kitűnt, mint nálunk. 1941-ben, a Jugoszláviát ért fasiszta támadás idején tűnt el, halálának körülményei nem ismeretesek. Kritikusi elveit találóan foglalja össze Benkő Ákos az Irodalomtörténetben (1976/1): . . . mindig maga a konkrét mű érdekli, amelyben a mű és a valóság viszonyát, a haladó és humánus elemeket és természetesen a stílust 312