Csanda Sándor: Első nemzedék

A líra - Mihályi Ödön

kevés maradandó értékű költeménye van. Költői hagyatékának javát barátai adták ki Budapesten 1930-ban, Felszökő föld címmel, Ignotus, Lesznai Anna és Márai Sándor előszavával. A kis kötet válogatás két verseskötetéből, közli nyolc hátrahagyott költeményét, három prózai értekezését és önéletrajzának töredékét. Költészetét kegyelettel és kissé idealizáltan így jellemzi Ignotus az említett előszóban: Finom intellektus, körülnéző megértés: sugallatok becses edényének érezte magát, s meghatóan ernyedetlen leste önnön belseje elárulkozásait. A versei ilyen magát való tettenérés s egyben kegyes meghajlás e leletek előtt. Mint minden költőben, magában is tisztelte Mihályi a váteszt, révületesen ügyelve, hogy azonmód adja magát tovább, ahogy maga találkozott magával: hozzányúlatlan,pácolatlan, mint a szűzdohányt. Bizonyos, hogy ha tovább él, mert volna formáló kezet emelni magára, van jó néhány verse, amin nemcsak a mell forrója érzik, honnan kiszakadtak, de az ujj, a finom, de fogós ujj is látszik, mely kettőt-hármat nyomott, szorított, igazított rajta. Költő volt Mihályi Ödön, s éppen kezdett övé lenni a hangja, mikor elakadt. Művész volt Mihályi Ödön, s éppen kezdett a keze biztos lenni, mikor lehanyatlott. Csak jelet adott arról, aki volt, s amit tudott, de olyan biztos jelet, hogy költészetének világra nem jötte éppoly gyógyíthatatlan fáj, mint emberének e világból való elmúlása. Verseinek újabb, válogatott gyűjteménye Budapesten jelent meg 1968-ban, Déry Tibor előszavával, Fekete vihart kívántál címen. 119