Csanda Sándor: Első nemzedék

A líra - Sáfáry László

SÁFÁRY LÁSZLÓ 1910. november 10-én született Munkácson, a csehszlovákiai magyar forradalmi avantgardista költészet egyik úttörő lírikusa volt. Szülőföldje, a két világháború közti Csehszlovákia legnyomorúságosabb vidéke, a Munkácstól és Ungvártól északra nyúló hegyvidék, a Ver ho vina nyújtotta számára a legfontosabb költői élményeket. S bár 1928-tól kezdve a budapesti egyetemen tanul, a szünidőt mindig ezen a vidéken tölti, s kevés nagyvárosi témájú költeményében is itteni emlékei tűnnek fel, jellemző ellentétekben. Pesten 1933-tól kezdve Simon Andorral együtt szerkeszti az avantgardista Kórus nevű folyóiratot, majd a Független Szemle munkatársa. 1941-ben szerzi meg tanári diplomáját, de a következő évben már kivezénylik a szovjet frontra, s ott 1943 elején a horthysta hadsereg pusztulásával együtt ő is eltűnik. Sorsát előre megjósolta Hé, hegyoldalak című versében: Én talán még harcban égek el, de az ő gyermekeik boldog és szabad világra születnek. Sáfáry költeményeit barátja, Sándor László gyűjtötte össze s látta el szakszerű előszóval (Korforduló, Bp. 1969). Fennmaradt verseit három ciklusba sorolta: Lendület (első kötete), Verhovina (második kötete), Kötetben meg nem jelent költemények. Első verseskötetében főként expresszionista kísérletezést látunk; költeményeiben nincsenek strófák, de minden mondata más-más gondolatot idéz, mint például a címadó költeményben: Csalfán a földre görbített ég / nem állja utamat. \ Nincs lábad, / ha viszszarántanak dohos mesék. / Az égen is madár száll, I s az ég se mozdulatlan. / Ráncigálják roppant csillagok. Első verseit a magyarországi Simon Andoréhoz szokták hasonlítani, akinek számos költeményét közölte a losonci cserkészlap, A Mi Lapunk is, de Sáfáry második kötetében már túljut Kassák és Simon Andor követésén, s eredeti hangú forradalmi avantgardistává válik. 120