Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása
II. Kisebbségi Golgota
Morvaországba, engedve az erőszaknak vagy önként. Az akciót hivatalosan „munkaerő-toborzásnak" nevezték, pedig deportálás volt a javából. Hiszen az embereket ismeretlen rendeltetéssel — s fegyveres erők bevetésével, katonaság és katonai teherautók segítségével, többnyire fűtetlen marhavagonokban, tehervonatok on — hurcolták el, ugyanakkor elkobozták ingó és ingatlan vagyonukat 5 9. Később akadtak bátor magyarok, akik hazaszöktek csehországi kényszermunkahelyükről, s voltak, akiket hazaengedtek, a deportáltak jelentős részének azonban megváltoztak a családi körülményei, esetleg konfiskálták családi házukat, melybe Szlovákia északi járásaiból vagy Magyarországról odatelepült szlovákokat költöztettek, így nem térhettek vissza szülőföldjükre; végleg Csehországban maradtak, ott telepedtek le családjukkal együtt. Megtanulták a nyelvet, a gyermekeik cseh iskolába jártak, ott alapítottak családot. Az unokák többnyire már nem beszélik őseik nyelvét. A cseh- és morvaországi temetőkben egyre szaporodnak a magyar feliratú sírkeresztek, de évek múltán már csak egy-egy név árulja el, hogy ott egy fél évszázaddal korábban szülőföldjéről elhurcolt magyar hamvai pihennek. Az 1991. évi népszámlálás adatai szerint a cseh országrészekben 19 932 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek, s 20 260 még mindig magyar anyanyelvű volt. Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Jó lenne, ha a későbbi nemzedéknek nem úgy kellene e magyarokra emlékezniük, mint mondjuk azokra, akiket annak idején Konstantinápoly rabszolgapiacain adtak el a törökök, vagy azokra, akiknek utódai a Nílus felső folyása mentén élő „magyarabok" , illetve akik — a levéltárak tanúsága szerint — a franciaországi Provence 10-15 községében 1533 óta őrzik magyar származásuk emlékét. A csehszlovák kormánynak Potsdamban nem sikerült elfogadtatnia a magyarok Csehszlovákiából való kitelepítését. Céljáról azonban nem mondott le. A 200 ezer magyar egyoldalú kitelepítését ugyan a párizsi békekonferencián sem tudta elfogadtatni, azt azonban igen, hogy az 1947. február 10-én Párizsban aláírt magyar békeszerződés 4. cikkelye tudomásul vette a „lakosságcseréről 1946. február 27-én kötött egyezményt." A kormány a Szovjetunió kormányától kapott hathatós támogatást tervének megvalósításához. A lakosságcseréről folytatott csehszlovák-magyar tárgyalásokra 1946. februárjának első felében, az egyezmény aláírására pedig február 27-én került sor 6 . A csehszlovák politika győzelemként emlegette, sőt ujjongva ünnepelte a kikényszerített Egyezményt, amely nagyon fontos lépés volt a csehszlovákiai magyarság megsemmisítésének útján. Már maga az elv is antidemokratikus. A háborúban vesztes Magyarországnak a győztes Csehszlovákiával szemben kialakult alárendelt viszonyát fejezi ki. Ezt a tényt egyebek között az Egyezmény I. cikkelye is alátámasztja. Az első bekezdés ugyan lehetővé teszi, hogy minden szlovák vagy cseh nemzetiségű magyar állampolgár jelentkezhessék áttelepülés95
