Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása
II. Kisebbségi Golgota
re, de a csehszlovák fél fenntartja magának a jogot, hogy elbírálja, kinek a jelentkezését fogadja el, kinek az áttelepülésével ért egyet, kit fogad be Csehszlovákiába. A magyar kormánynak nincs joga megakadályozni senkinek az áttelepül ését. Az V. cikkely ugyancsak az egyoldalúságról tanúskodik. Ennek rendelkezése szerint a csehszlovák fél dönti el, kiket jelöl ki áttelepítésre azok közül a csehszlovákiai magyarok közül, akiket az 1945. augusztus 2-i 33. számú köztársasági elnöki alkotmánydekrétum alapján megfosztottak csehszlovák állampolgárságuktól. Valamennyi magyar számításba jöhetett. A csehszlovák kormány ezen felül azt a jogait is biztosította a maga számára, hogy olyan magyarokat is kitelepíthessen, akikről az Egyezmény VIII. cikkelyében esik szó. A kortársak előtt világos volt, hogy nemcsak az Egyezmény jött létre nemzetközi nyomásra, hanem annak magyarországi ratifikálása is. A csehszlovákiai magyarokat az említett V. és VIII. cikkely alapján jelölték ki áttelepítésre. Az V. cikkely lehetővé tette, hogy Csehszlovákiából annyi magyart telepítsenek ki, amennyi magyarországi szlovák vagy cseh települ át önként a Csehszlovák Köztársaságba, s hogy ezeknek a magyaroknak módjuk legyen a VI. cikkely 1. bekezdése szerint minden ingóságukat magukkal vinni. A VIII. cikkely sokkal könyörtelenebb. E szerint az V. cikkelyben meghatározott számon felül is áttelepíthetők lesznek azok a magyarok, akik a Szlovák Nemzeti Tanács 1945. május 15— i 33. számú rendeletének 1—4. §-ában felsorolt bűncselekményeket követték el. Ugyanez vonatkozott azokra a személyekre, akiket a rendelet 5. §-ában felsorolt bűncselekményekkel vádoltak, azzal a megkötéssel, hogy ezek száma nem haladhatja meg az ezret. A VIII. cikkely voltaképpen azokra a személyekre vonatkozott, akiket a rendelet fasisztáknak, megszállóknak, árulóknak és kollaboránsoknak nevez, akiket az időben „háborús bűnösöknek" tartottak. Ok voltak azok, akik nem tarthattak igényt a VI. és VII. cikkelyben felsorolt kedvezményekre, vagyis csak ingóságaik hátrahagyásával települhettek át Magyarországra. A VI. cikkely 4. bekezdése szerint egyébként az áttelepülőknek nem volt szabad magukkal vinniük olyan iratokat, okmányokat, amelyek az elhagyott állam területén maradt ingatlanokra vonatkoztak. A magyarországi szlovák és cseh jelentkezők közül 1946. június 25-én 95 421 személy névjegyzékét terjesztették a magyar kormány elé, ezek közül azonban csak 73 273 települt át Csehszlovákiába, a többi meggondolta magát, viszszalépett. Sőt, a 73 273 áttelepült közül is csak 59 774 volt azoknak a száma, akik valóban a csere keretében hagyták el Magyarországot 6 1. A Csehszlovákiából áttelepítésre kijelölt magyarok száma elérte a 105 047et, de közülük csak 68 407 személyt szállítottak át Magyarországra. Családi körülményei megváltozása, a deportálások és a kilátástalan jövő miatt további mintegy 6000 magyar települt át „önként", vagy talán még több is. Ezeket — a csehszlovák fél vétója miatt — nem számították be a cserekvótába. A Magyarországra áttelepültek száma 76 000 körül mozgott 6 2. S hogy nem lett több, az annak köszönhető, hogy időközben felfüggesztették az Egyezmény VIII. cikke96
