Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

Kövesdi János: Bevezetés

1948, Veda, Ba. 1993), melyben a szerző figyelemre méltó mértéktartással és objektivitásra való törekvéssel tárgyalja a csehszlovákiai magyarság helyzetének alakulását (1918-ig visszatekintve) 1949-cel bezárólag. A könyv szakmai értékét csak növelik a csatolt fontos kordokumentumok. E mű feltétlenül megérdemel egy avatott elemzést és méltatást, sőt magyar ny. kiadása is indokolt. (Ugyanez a jó indulatú közelítés s körültekintő objektivitásra való törekvés viszont, sajnos nem mondható el Ladislav Deák Hra o Slovensko... 1933—1939, Veda, Ba. 1991—Egy játszma Szlovákiáért. Szlovákia, Magyarország és Lengyelország politikájában 1933—1939 között.) A csehszlovákiai magyarság „pusztulásra ítéltetésével" kapcsolatosan még feltétlenül ismernie kell az olvasónak (különösképpen az ifjabb nemzedékeknek) két kiadványt, Gyönyör József Terhes örökség c. (Madách-Posonium, 1994.) könyvét, melyben a kiváló felkészültségű jogász-történész szerzőnk 1918-tól 1993-ig követi figyelemmel sanyargatásunk és különböző jogcsorbításaink történetét. Terjedelmes fejezetben elemzi benne a csehszlovák államhatalom 1944—1949 közötti magyarellenes túlkapásait is. A másik a Hívebb emlékezésül... című — Tóth László által összeállított — dokumentumgyűjtemény a teljes jogfosztás éveiből (Kalligram K., 1995.). A fönt említett, alapvető önismeretünk szempontjából nélkülözhetetlen kiadványok mellé kíván felsorakozni ez az új kötet is, melyet kezében tart a tisztelt Olvasó. A kérdés mára igencsak „forró" lett, elvégre megoldásától (az időzített politikai bombaként egyre hangosabban ketyegő hírhedt „beneši dekrétumok" hatályon kívül helyezésétől, hivatalos elítélésétől...) sokban függ a német-cseh és a magyar-(cseh)szlovák viszony alakulása. (Csehországnak még az EU-tagságát is befolyásolhatja.) A beneši „negatív szellem" első csírái és tünetei Bár a könyv címe — Edvard Beneš elnöki dekrétumai avagy a magyarok és a németek jogfosztása — is jól sejteti a tartalmát, annyit már az elején hozzá kell tenni, hogy sokkal többről volt szó. Mert mit is fed a jogfosztás kifejezés? A kisebbségek (ide értve a náci barbárságtól megmenekült zsidóságot is) több éves rettegésben tartását, testilelki gyötrését, diszkriminálását, át- és kitelepítését, „reszlovakizáció" útján való elnemzetietlenítését, állampolgárságának és választójogának megvonását, mélységes emberi megalázását, koncentrációs és munkatáborokba zárását és — amint két szerző végre kimondja — genocídiumát. Ha mindezt olvashatná a nyugat-európai vagy az amerikai olvasó, nagyon csodálkozna, hogyan történhetett meg mindez a világ előtt „demokratikus és humánus társadalmi rendszerűnek" deklarált, „polgári, civilizált tradíciókat örökölt" második, „új" Csehszlovák Köztársaságban? Megtörtént. De lássuk, hogyan. A hat fejezetre tagolódó könyv első öt fejezete — antológiaszerűen — magyar, német, szlovák és cseh szerzők (történészek, jogászok, írók, publicisták és politikusok) tanulmányaiból, esszéiből cikkeiből áll. A hatodik rész a különböző dokumentumok fejezete. Az 1. fejezet egyrészt a szétvert Osztrák—Magyar Monarchia romjain felépülő első csehszlovák nemzetállam létrehozásának indokait, körülményeit, másrészt annak 1939. évi felbomlásának és a fasiszta szlovák állam létrejöttének okait, a cseh és a szlovák nemzet sajátságos érdekeit vizsgálja. E vizsgálódás célja feltárni a 20. századi cseh és szlovák politikai gondolkodásban — és persze személy szerint E. Benešében — 1918-tól kétségkívül jelen levő magyar- és németellenes intolerancia genezisét, megta-