Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása
II. Kisebbségi Golgota
Mint két évtizeddel korábban, ezúttal is alakult ideiglenes csehszlovák kormány. Nem sokkal azután, hogy a Csehszlovák Nemzeti Bizottság Londonba tette át székhelyét, július 9-én átalakult kormánnyá, július 21-én pedig létrejött az államtanács. London július 21-én elismerte az ideiglenes csehszlovák kormányt. Ezt Winston Churchill jelentette be július 23-án a brit parlament alsóházában. Az érdekek akkor azt követelték a brit politikustól, hogy ezt megtegyék. Az alkotmányosságot tisztelő angolok azonban otthon, a saját országukban soha, még a háború alatt sem támogattak volna olyan lépéseket, intézkedéseket, amelyek sértették a hazai törvényességet. A második világháború folyamán egyre inkább előtérbe került a jogfolytonosság kérdése, a müncheni egyezménynek és következményeinek az érvénytelenné nyilvánítása, majd Edvard Beneš lemondásának kérdése és az 1938. szeptember 29-e után történtek érvénytelenítése. Három nappal a brit elismerés után, július 24-én Beneš üzenetet küldött haza, melyben közölte, hogy új kormánya nemzetközi elismerésben részesült, s azért fog küzdeni, hogy a Csehszlovák Köztársaság ismét valósággá váljék. Később, 1941. április 18-án memorandumot adott át Anthony Eden külügyminiszternek; e memorandum fő pontját a csehszlovák kormány teljeskörű diplomáciai elismerése képezte, de a benne foglaltak felvetették a Csehszlovák Köztársaság jogfolytonosságának kérdését is. Ennek megoldása azonban akkor még brit részről is körülményesnek mutatkozott. A dokumentumban már a kisebbségi kérdés megoldása is felmerült 5. A Szovjetunió 1941 júliusában ismerte el az emigráns londoni kormányt és vetette el a müncheni egyezményt. A csehszlovák—szovjet baráti viszony kialakulásának legfontosabb dokumentuma az 1943. december 12-én megkötött csehszlovák—szovjet barátsági, kölcsönös segélynyújtási és együttműködési szerződés. E szerződés létrejöttekor Edvard Beneš még hitt a szovjet politikusoknak, s meg volt róla győződve, hogy a Szovjetunió nem fog beavatkozni Csehszlovákia belügyeibe. Közben egyre több szó esett arról az elképzelésről, hogy az újjáalakuló Csehszlovákia szláv nemzetállammá válik régi határai közt. Ezt az eszmét nemcsak a cseh, hanem a szlovák ellenállási mozgalmak többsége is magáévá tette. „Köztudomású, hogy Edvard Beneš és a csehszlovák politikusok tevékenysége a harmincas évek végén tragédiával végződött. A felelősséget egyikük sem vállalta, azt a nemzeti kisebbségekre igyekeztek hárítani." Az államhatárokat eggyé akarták tenni az etnikai határokkal, ezért tervbe vették a német és a magyar kisebbség likvidálását. Az elképzelés kiagyalói a Szovjetunió támogatásában bizakodtak, s nem is alaptalanul. A nyugati nagyhatalmak egyébként nem fogadták el teljes egészében a német és a magyar nemzeti kisebbség kollektív bűnösségének az elvét. Különösen magyar vonatkozásban éltek kifogásokkal, sőt eltérő nézeten voltak. A későbbiek folyamán nem minden történt úgy, ahogy Edvard Beneš és számos munkatársa elképzelte és szerette volna. Ok ugyanis nem számoltak a szlovákiai realitásokkal, az önálló szlovák állam hat esztendejével, azzal a ha16
