Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

Kövesdi János: Bevezetés

BEVEZETÉS A jogcsorbítás és jogfosztás mint átöröklődő „demokratikus" nemzeti program? E könyv kiadásával a térség egyik legkényesebb témájához nyúlt a kiadó. A ki­sebbségek (elsősorban a németek és a magyarok) csehszlovákiai „holocaustja" a totali­tárius rendszerben tabu, sőt tiltott témának számított, ám 1989 után sem adták közre ez ideig a „beneši dekrétumokat" az egyik érintett kelet-közép-európai országban (talán tapintatból még Németországban) sem. És talán Bajorország kivételével kellő figyelmet sem szentelnek jogkövetkezményeiknek. A csehszlovákiai magyarság háború utáni golgotájának különösképpen nem. A „kisebbségi golgota" a könyvkiadás tükrében A könyvkiadás terén e vonatkozásban az úttörő munkát Janics Kálmán végezte el A hontalanság évei című híres könyvében, mely csak Bernben láthatott napvilágot 1979-ben (azóta persze három új kiadást is megért). így jó ideig még nem volt elérhető a csehszlovákiai olvasó számára. Németországban már a háború utáni évtizedekben számos komoly kiadvány ele­mezte a csehszlovákiai német kisebbség egykori helyzetét s kitelepítését, és általában a szudétanémet kérdést. Csehországban csak 1989-et követően jelentek meg az első pub­likációk a cseh nagypolitika számára igencsak kellemetlen szudétanémet kérdésről és a német-cseh viszonyról. Első „fecskeként" elsősorban a Ján Mlynarik által szerkesztett Češi, němci, odsun (Csehek, németek, kitelepítés — Prága 1991) c. kötet kavart heves vitát. Ugyanabban az évben Morvaországban újabb könyv jelent meg a témáról (Tomáš Staněk: Odsun němců ze Československa 1945—1948, Opava 1991). Szlovákiában figye­lemre méltó munka született e témában Dušan Kováč tollából szintén 1991-ben — Nemecko a nemekcá menšina na Slovensku 1871—1945 címmel. Bár a szerző a kárpáti németek történetét, sorsának alakulását elemzi inkább, a szudétanémet kérdést csupán érinti. Egyik cseh történésztársa Jaroslav Kučera viszont a 90-es évek elején egy felmé­résen alapuló bátor hangú tanulmányának közlésével, amelyben a szudétanémetek kitelepítésének „cseh emberhez méltatlan" körülményeit, módját és a németek kitele­pítésekor elszenvedett létszámveszteségeit tárta a nyilvánosság elé — csípős darázsfé­szekbe nyúlt. E példa is mutatja, milyen elevenbe vágó még ma is, és alighanem még néhány évig az is marad e kérdés. Német-cseh viszonylatban a vita egyre parázslik... 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom