Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

I. A magyar- és németellenes diszkrimináció szellemi genezise

re összpontosult. E munkában meghatározóan érvényesültek a keresztény humanizmus eszméi, a humanizmus általános alapelvei s bizonyos keresztényszocialista gondolatok. Igaz, a szlovákiai magyarok ezekben az években is remélték, hogy visszakerülnek az anyaországhoz, aktív irredenta tevékenységre, veszélyt jelentő államellenes felforgatásra - néhány egyedi és elszigetelt esetet leszámítva - részükről nem került sor. A magyar lakosság látványosabb megnyilvánulások nélkül élte a kedvezőtlen helyzetben lévő kisebbség életét, igyekezett saját egzisztenciáját a lehetőségek keretén belül a legjobban biztosítani, a társadalmi munka és a kulturális élet területén a lehető legjobb eredményeket elérni. Helyzete gazdasági szempontból is rosszabb volt, mint a szlováktiké és a németeké, így hát a Hlinka Szlovák Néppártja által bevezetett „új rend" már csak ezért sem lehetett a magyarság körében népszerű, a számos jogi vonatkozású, iskolaügyi stb. sérelemről nem is szólva. A magyarság mindvégig meglehetősen idegennek érezte magát a szlovák államban - természetesen főleg az uralkodó rendszer miatt bár képviselői minden alkalommal hangsúlyozták a magyarok lojalitását, készségüket az együttműködésre. A kisebbségen belül azonban - a körülményekből kifolyólag - erős volt a kölcsönösség, a szolidaritás és a családiasság érzése. A familiáris szellem jellemezte a párt és a magyar lakosság kapcsolatát is. A párt minden erejével igyekezett összekovácsolni a magyarokat, í e cél szolgálatába állította jól kiépített szervezeti hálózatát. Az igencsak korlátozott anyagi lehetőségek ellenére is a pártnak sikerült számos helyi szervezetet fenntartania, különböző népjóléti akciókat szerveznie és hatékonyan támogatnia a kulturális életet. A szlovákiai magyar kisebbség területi eloszlását illetően megállapítható, hogy számottevő magyar etnikum Pozsonyban és környékén, valamint a Zoboralján élt, de Szlovákia számos városában - Aranyosmaróton (Zlaté Moravce), Lőcsén (Levoča), Iglón (Spišská Nová Ves), Bátrfán (Bardejov), Késmárkon (Kežmarok), Körmöcbányán (Kremnica), Pöstyénben (Piešťany), Poprádon (Poprad) stb. - jelen voltak az ún. szórványmagyarok is. Pozsonyban 16 005 magyar éli (a lakosság 12,93 %-a), a Pozsonyi járásban 23 019 (12,5 %), a Nyitrai járásban pedig 13 982 (15,33 %). A magyarság szociális struktúrája 1938. november 2-a után lényegesen megváltozott: csökkent a mezőgazdaságban dolgozók száma, megnövekedett viszont a munkások és az adminisztratív dolgozók aránya. Az értelmiség képviselői közül sokan a visszacsatolt területekre távoztak, ennek ellenére a háború alatti szlovákiai magyarság meglehetősen számottevő értelmiségi réteggel rendelkezett. A magyarság és a szlovák állam viszonya A magyarság és a Szlovák Köztársaság viszonyát alapvetően meghatározta az a körülmény, hogy a magyarság hátrányos helyzetű kisebbséget alkotott, természetes tehát, hogy képviselői gyakran szót emeltek a különböző diszkriminatív intézkedések ellen, a sérelmek orvoslását kérték, s az egyenjogúságon alapuló kölcsönös együttműködés és barátság szükségességét hangsúlyozták. Esterházy már a szlovák állam megalakulásának idején a magyarok és a szlová53