Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása
I. A magyar- és németellenes diszkrimináció szellemi genezise
munkásságot pedig földönfutóvá akarták tenni, miközben a magyar etnikai területet szláv telepesekkel szándékoztak minél jobban kiforgatni nemzeti jellegéből. Még az aránylag „mérsékeltebb" szakértői számítások is abból indultak ki, hogy Szlovákia és Kárpátalja déli, határ menti magyar területein 100-200 új, modern telepesközséget lehetne létesíteni kb. 120 000 telepessel. 1 3 A Felvidéken az agrárreform tehát egyet jelentett a szláv elem betelepítésével, illetve a zárt magyar etnikai tömb felhígításával. Maga Jan Voženílek — aki 1926 novemberétől egyben az Állami Földhivatal elnöki is volt — ugyancsak ezt a szempontot tekintette a leglényegesebbnek a szlovákiai földreform lebonyolításánál. Szerinte ugyanis a magyarlakta területeken az agrárreform nem egyszerűen csak a nagybirtok felosztását jelenti, hanem abban itt „fontos nemzeti és állampolitikai szempontok" is meghatározó szerepet játszanak. Voženílek szerint „Szlovákia déli határainak biztonságossá tétele megköveteli a föld átruházását — azonban nem csak az apró parcellázásra szánt földét, hanem lehetőleg az összesét — a nemzeti és állami szempontból megbízható és lojális tulajdonosok birtokába". A jeles nemzetgazdász szerint ez tehát az elsődleges és nemzeti szempontból az egyedül elfogadható álláspont; Dél-Szlovákiában a parcellázásra kerülő földeket mindenképpen az államhű szláv elem birtokába kell juttatni. „Az itteni földreformnak ez az egyik fő küldetése" — szögezte le megdöbbentő nyíltsággal Jan Voženílek. 1 4 Hasonlóképpen a Szlovákiai Telepítési Szövetkezet (Kolonizačné družstvo pre Slovensko) is a szláv elem jelentékeny térhódítását remélte az agrárreformtól és a célirányosan végrehajtott telepítésektől. A Szövetkezet elnöke, Ivan Daxner sajnálkozva állapította meg egyik 1924-ben megjelent tanulmányában, hogy Dél-Szlovákia termékenyen rónái „idegen", vagyis magyar tulajdonban vannak, s ezen sürgősen változtatni kell. A telepítési akciót azonban jól át kell gondolni, és a végrehajtásnál figyelembe kell venni a nemzetstratégiai szempontokat. A magyarok közé betelepített szláv lakosságot lehetőleg Önálló telepesfalvakban kell tömöríteni, amelyekben mindjárt kezdetben gondoskodni kell a községháza, iskola, kisdedóvó, templom, jegyző- és tanítólakás stb. felépítéséről. Daxner különösen a templomot tartotta igazán fontosnak, mivel annak hiányában a szláv telepesek minden bizonnyal a környező magyar falvak templomaiba járnának, s ez a tény ugyancsak „hozzájárulna elmagyarosodásukhoz". 1 5 A templom mellett Daxner szerint a kisdedóvónak van még nagy jelentősége, főleg abban az esetben, ha a szláv telepesek magyar községbe érkeznek. Itt ugyanis a létrehozott szlovák kisdedóvóba minden bizonnyal a helyi magyar családok is beíratnák csemetéiket. „így aztán egy emberöltő alatt minden erőszak nélkül el lehet majd szlovákosítani a magyar falut — okoskodott Ivan Daxner —, és megbízható bástyává változtatni azt az államunk határán." 1 6 A Szlovákiai Telepítési Szövetkezet elnöke szerint a telepesfalvak létesítésénél úgy kell eljárni, hogy azok ne ötletszerűen, szétszórtan jöjjenek létre a magyar etnikumon belül, hanem lehetőleg 5-6 kolóniából álló községcsoport ékelődjék be a magyar falvak településszerkezetébe. Persze, közben arra is ügyelni kell, hogy ezek a kolóniák gazdaságilag is prosperálok legyenek, illetve 35
