Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

VI. A doukmentumok nem néma tanúk többé

ahol a családfő már egy hónap óta munka nélkül él, és feleségével, valamint 4 kiskorú gyermekével hazulról elvitt ingóságainak eladásából és a többi magyar család könyöradományából tengeti életét. A járási munkahivatal haza, eredeti lakóhelyére nem engedi, de még ha engedné is, nem tudja fedezni a hazajövetellel járó kiadásokat (a vagondíj legalább 4000,- Kčs). Hasonlóképpen nehéz a helyzete a munkaképtelen, idős személyeknek. Külön fejezetként kívánkozik ebbe a pontba a deportált iparosok és kereskedők sorsa. Cipész, szabó, lakatos, kiskereskedő, szakképzett gyári munkás, akik a mezőgazdasági földmunkálatokhoz és állattenyésztéshez egyáltalán nem értettek, és most ebben a munkaágban nyertek elhelyezést. Nagyon kevés közöttük az olyan, akinek az idők folyamán sikerült elérnie azt, hogy jelenleg már iparában dolgozhat. Otthoni helyzetükhöz viszonyítva a munkaviszonyokkal kapcsolatban is tehát rosszabbodásról számolhatunk be. c) A munkabérek A deportált családoknál egy személy — rendszerint a családfő, kivételes esetekben a leginkább munkaképes férfi családtag — a kommenciós cselédeknél megállapított természetbeni — lakás, havi 90-100 kg gabona, havi 1 kg zsiradék és napi 1-2 liter tej — és havi 1000,- Kčs készpénz járandóságban részesül. A családnak többi állandóan vagy csak alkalmilag alkalmaztatott tagja a mezőgazdaságban megállapított munkabérért dolgozik. A béreket legtöbb esetben megkapják, de bizony gyakran megtörténik az, hogy a munkaadók a törvény által biztosított kötelezettség teljesítése elől magukat kivonni igyekeznek. Különösen gyakori volt ez most, a karácsonyi segélyekkel kapcsolatban. Rengeteg panasz merül fel a kiskorú gyermekek után járó segély rendszertelen folyósítása tekintetében. Az érdekelt személyek ilyen esetekben a járási munkahivatalhoz fordulhatnak jogorvoslásért. Az egyes járási munkahivatalok eljárása a legkülönbözőbb. Vannak helyek, pl. Zatec, ahol készségesen segítenek a jogos követelések behajtásában, másutt viszont, pl. Podbořanyban, a munkahivatal általában elzárkózik a magyarok jogos igényeinek teljesítése elől. Kedvezőbb az állami nagybirtokokon alkalmazottak helyzete, mint a magánosoknál foglalkoztatottaké, mert ezek járandóságaikhoz pontosabban hozzájuthatnak. Az egyes gazdák — sokszor saját hibájukból, könnyelműségük következtében, jelenleg pedig az elmúlt évi katasztrófális termés miatt is — gyakran fizetési nehézségekkel küzdenek, és így a foglalkoztatott magyarok csak rendszertelenül juthatnak bérükhöz. Számos esetben előfordul az, hogy a gazda kölcsönt kér a nála dolgozó magyar cselédtől. d) Élelmezési és ruházati cikkek beszerzésének lehetősége A szociális helyzetképhez tartozik az is, mennyiben tudják a természetben nem biztosított közélelmezési, valamint ruházati cikkeket megszerezni. Csehországban ezen a téren a legszigorúbb kötött gazdálkodás van. A magyarok a közélelmezési cikkeknél a jegyeket és ezekre a fejadagokat is rendszeresen megkapják. Panaszok ezen a téren legfeljebb annyiban merültek fel, hogy a kereskedők a magyarok kiszolgálását halogatják, és a még később jött szláv nemzetiségűeket is előbb szolgálják ki. A ruházati cikkeknél már nehezebb a helyzetük. Itt már jegyekhez is csak nehezen és nagyon ritkán jutnak hozzá, a bevásárlásnál pedig megszokott az, hogy a cseh és szláv nemzetiségű személyek az áruhoz hozzájutnak, a magyart pedig a kereskedők elutasítják azzal, hogy elfogyott az árukészlet. Nagyon fájón érintette őket ezzel kapcsolatban a Podbořany járásban az, hogy a magyarok csak szombaton vásárolhatnak. Eredeti lakóhelyükről magukkal hozott és a Csehországban az első hónapokban még vásárolható textilkészletük jelenleg azonban még biztosítja számukra a megfelelő ruházkodást. Az a) és d) pontok alatt felsorolt tények szerint a Csehországba deportált magyarok szociális helyzete ha nem is kielégítőnek, de legalábbis tűrhetőnek mondható. Természetesen hozzájárul ehhez az a körülmény is, hogy nagy részük elhurcolásukkor magával tudta vinni az eredeti lakóhelyükön eladott ingóságaik ellenértékét, amivel átmenetileg szociális helyzetükön javítani tudtak. 2. Kulturális életük Amikor anyagi helyzetük elviselhető voltára vigasztalásképpen rámutattam, szinte csodálatos egyöntetűséggel hangzott válaszuk: „Nemcsak kenyérrel él az ember!" Igen, ez az, ami elkeseríti őket: semmi más biztosítva számukra nincs, mint a puszta anyagi lét. A kulturális élet legalapvetőbb megnyilatkozása is lehetetlen számukra. Vegyük akár az egyéni szabadságnak legminimálisabb kritériumát: a szabad költözködés és munkavállalás jogát, vagy nézzük 292