Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

I. A magyar- és németellenes diszkrimináció szellemi genezise

szocialista—aktivista pártoktól. A magyarság megerősítette pozícióját minden vonalon: a városokban és a magyar vidéken egyaránt. Főleg a magyar vidéken volt szembetűnő a magyar előretörés, amiről a következő adatok tanúskodnak: Gútán például az Egyesült Magyar Párt mandátumait az előző erőviszonyokhoz képest: 10-ről 22-re, Tardoskedden 16-ról 26-ra, Zselizen 5-ről 16-ra, Felsőszelen 12-ről 21-re, Jolsván 2-ről 17-re, Deákin 17-ről 26-ra növelte. Jellemző, hogy 160 magyar községben egyáltalán nem is volt választás, minthogy ezek a községek csak az Egyesült Magyar Párt listáját nyújtották be. A felvidéki magyar egység 1938 tavaszán már erejének teljében jelentkezett, szinte megérezvén a közeli vihar, a közelgő nagy harcok előszelét, amikor a magyar népi egységre lesz majd szükség, hogy széttörhesse a politikai bilincset, amely húsz éven át kisebbségi sorban tartott több mint egymillió embert. Tárgyalások a „nemzetiségi statútum" körül Az 1938-as esztendő a nemzetiségi küzdelmek jegyében kezdődött el. A csehszlovák agrárpárt elnöke, Rudolf Beran, már emlékezetes újévi cikkében bejelentette, hogy „a nemzetiségekkel meg kell egyezni". Ez a bejelentés mintegy folytatása akart lenni annak a politikai akciónak, amely még 1937 februárjában indult el és amely a köztársaság kisebbségi kérdéseit egyetlen „tollvonással" akarta elintézni. A kisebbségi kérdés becsületes rendezése terén azonban az 1937-es esztendő folyamán egyetlen lépés sem történt. Érthető tehát, hogy a köztársaság kisebbségei a legteljesebb bizalmatlansággal tekintettek a kormány újabb közeledési kísérlete elé. A csehszlovák nemzetiségi kérdést egyszerre hatalmas tempóval kényszerítették a megoldás felé az osztrák események. Ausztriának a Német Birodalomba való bekebelezése egyszerre hatványozottan megnövelte a köztársaságot körülölelő német erőt és rendkívül felfokozta a szudétanémetség nemzeti öntudatát. Az osztrák események után nyilvánvaló lett, hogy Prágának valamilyen formában meg kell egyeznie a nemzetiségekkel és a közel húsz év óta állandóan mérgesedő német—cseh és magyar—cseh ellentétet tisztességes formában rendezni kell. A szudétanémetség részéről Prágával szemben mindinkább határozott magatartás alakult ki. Konrád Henlein emlékezetes karlsbadi beszédében összefoglalta a szudétanémetség kívánságait, amelyek nagyjában a német kisebbség jogi személyként való elismerését, teljes politikai, gazdasági és kulturális szabadságot jelentettek. A felvidéki magyarság 1938. április 5-én ismertette álláspontját a prágai parlamentben. Jaross Andor, párt országos elnöke olvasta fel tizenkét pontba sűrítve a felvidéki magyarság kívánságait. A felvidéki magyarság, a memorandum szerint, a köztársaság minden nemzete részére teljes egyenjogúságot, egyenrangúságot és önkormányzatot követel. Követeli minden eddigi egyenlőtlenségnek, sérelemnek és igazságtalanságnak, amely a közigazgatásban, bíráskodásnál, nyelvtörvénykezelésnél, állampolgárságnál, népszámlálásnál, iskolapolitikában és gazdasági téren érte a magyarságot, azonnali jóvátételét. Követeli továbbá az iskolapolitika, közigazgatás és gazdasági élet terén a legteljesebb nemzeti szabadságot és az elnemzetlenítésnek büntetendő cselekményként való kimondását. 25