Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása
III. Az embertelen csehszlovák jogszabályok máig kísértő szelleme
első alkalommal hatalmazta fel a két tagköztársaság parlamentjeit, hogy a német és magyar népcsoportok ellen közvetlenül a háború után elkövetett jogtalanságokat jóvátegye. Ezen felhatalmazás alapján a Cseh Nemzeti Tanács 1992. április 17-én egy tulajdon-visszajuttatási törvényt fogadott el, 1 3 mely szerint a Csehszlovákiában élő, csehszlovák állampolgárságú német vagy magyar nemzetiségű lakosok, 1 4 illetve örököseik kérvényezhetik az 1945. május 19— i és június 21— i határozatok alapján elkobzott szántó- és erdőterületeik, valamint a mezőgazdasági hasznosítású épületeik visszaadását. 1 5 A csehszlovák nemzetgyűlés felhatalmazása azonban csak a földterületekre és a mezőgazdasági ingatlanokra vonatkozik, városi ingatlanok és ipari létesítmények nem tartoznak a restitúció hatálya alá. Az elüldözött, illetve elmenekült szudétanémeteknek a törvény nem teszi lehetővé, hogy tulajdonuk visszaadását kérvényezzék. A csehszlovák jog alapján a szudétanémetek elvesztették az elkobzott vagyontárgyakban megtestesülő tulajdonukat. A csehszlovák polgári törvénykönyv 288. paragrafusa szerint elvileg tehermentesen lehet tulajdonhoz jutni az államtól. A szudétanémetek vagyonát a csehszlovák állam akár újra elidegenítette, akár — a legutóbbi időkben — elárverezte, az új tulajdonos az állam törvényei alapján a tulajdont úgy kapta meg, hogy azzal kapcsolatban harmadik személynek nem lehetett követelése. A csehszlovák jog alapján a szudétanémetek — legkésőbb ezzel az elidegenítéssel — elvesztették vagyonukat. III. A nemzetközi jogi szempontok 1. A szudétanémet vagyon elkobzásával kapcsolatos jóvátételi igényeket illetően Csehszlovákia a potsdami egyezményre hivatkozik, 1 6 amely szerinte rendelkezik erről a kérdésről. A potsdami egyezmény XIII. cikkelye említi a kitelepítést, a lakosság elszállításának tulajdonjogi következményeiről azonban nem rendelkezik. A Németország által nyújtandó jóvátételről szóló IV. cikkely, és a potsdami egyezmény egyéb rendelkezései sem ejtenek szót erről a kérdésről. 1 7^ 2. A szudétanémet vagyon elkobzását a német származású lakosságnak a csehszlovák állammal szembeni hűtlen magatartásáért kirótt kollektív büntetésével igazolták. 1 8 Ilyen mértékű büntetés az adott tényállás mellett nem tekinthető megengedettnek. Tegyük fel, hogy a szudétanémet területek a kisajátítási intézkedések időszakában még Németországhoz tartoztak — ami egyébként vitatott —, ebben az esetben, minthogy elfoglalt területekről lett volna szó, a Hágai Szárazföldi Háborús Rendszabályok (HSZHR) harmadik fejezete rendelkezéseinek is érvényeseknek kellett volna lenniük. A HSZHR 50. cikkelye szerint „egy egész népet egyesek cselekedetei miatt, akiknek a felelősségében a nép nem tekinthető részesnek, semmilyen pénzbeli vagy egyéb büntetésben nem szabad részesíteni". 1 9 A kollektív büntetés tilalmának gondolata semmi esetre sem korlátozható a háborús jogra. Ha a szudétanémet területen nem a HSZHR érvényességéből indulunk ki, az általános emberi jogok akkor is tiltanak egy ilyenfajta, meghallgatás nélküli, az egyéni bűnösséget figyelmen kívül hagyó és súlyos következ125
