Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása
III. Az embertelen csehszlovák jogszabályok máig kísértő szelleme
érvénytelenné válik, amennyiben azok a vagyon lényegét érintik. Az 1945. június 21— i határozat alapján a földreform keretében elrendelték a német és magyar nemzetiségű személyek mezőgazdasági vagyonának kártalanítás nélküli elkobzását, tekintet nélkül ezen emberek állampolgárságára. A 2.1. bekezdés szerint az számított német nemzetiségűnek, aki 1929 óta bármelyik népszámláláson a német népcsoporthoz vagy más nemzeti csoporthoz, formációhoz tartozónak vallotta magát, vagy pedig német nemzetiségű személyekből álló politikai pártnak volt tagja. Az elkobzás alól az 1. .2. bekezdés alapján azok mentesültek, akik aktívan részt vettek Csehszlovákia felszabadításában. Ezzel egyidejűleg a rendelet előírta, hogy az elkobzott vagyon felett a szláv nemzetiségű községek, szövetkezetek és személyek tulajdonosi jogokat gyakorolhatnak (7. paragrafus). Ehhez a rendelethez kapcsolódik a pénzügyminisztérium 1945. június 22-i hirdetménye a németek befektetési, valamint bankszámlán és bankletétben lévő vagyonának zárolásáról. Az 1945. október 25— i rendelettel minden egyéb, addig el nem kobzott ingó és ingatlan „ellenséges vagyon"-t (a Német Birodalom, az NSDAP vagy más, a rezsimmel szövetséges intézmény, továbbá a német nemzetiségű személyek vagyonát) kártalanítás nélkül elvették. Az így elkobzott vagyont a Nemzeti Megújulás Alapjába helyezték, aztán térítés ellenében a „jogosult pályázók" tulajdonába adták. Ezáltal az egész szudétanémet vagyon — eltekintve a legszükségesebb személyi szükségletektől, amelyek az 1945. október 25— i rendelet 2. paragrafusa alapján kivételt képeztek — az elkobzás hatálya alá került. Az egész német népvagyon likvidálásának gondolatát a hatalom új birtokosai szinte egy az egyben átültették a szocialista elosztási politikába az 1948-as évi februári puccs után. Moszkva lett Beneš víziójának, egy nemzeti és egy szociális forradalom csehszlovákiai összekapcsolásának végrehajtója. Csehszlovákia mindvégig elutasította a kitelepítés keretében az országot elhagyni kényszerült vagy később az NSZK-ba áttelepített szudétanémetek elkobzott vagyonának visszaadását vagy annak megfelelő bármiféle kártérítést. Másfajta koncepciót követett azonban Csehszlovákia az országban maradt szudétanémetek tekintetében. A gazdasági és jogi reformok keretében Csehszlovákia új földtörvényt fogadott el 1991 júniusában, amely a mező- és erdőgazdasági földterületek, továbbá a hozzájuk tartozó épületek visszaadását irányozza elő. Ezt azok a tartósan Csehszlovákiában élő, természetes személyek kérvényezhetik, akik vagyonukat bizonyos meghatározott okok miatt (például kényszerkollektivizálás, a köztársaságból történt kitelepítés vagy elmenekülés utáni kisajátítás stb.) 1948. február 25. 1 0 és 1990. január 1. között vesztették el. 1 1 A visszaadható földterületnek a német és magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárok számára eleinte megállapított 250 hektáros felső határt 1992 februárjában eltörölték. Az 1991 júniusában elfogadott földtörvény csak korlátozottan kedvez a Csehszlovákiában élő szudétanémeteknek, mert Edvard Beneš elnöki dekrétumai alapján a szudétanémetek ellen végrehajtott elkobzások 1945 végére már lezajlottak; a földtörvény azonban csak az 1948. évi kommunista hatalomátvétel utáni kisajátításokat érinti. A törvény 1992. februári újrafogalmazásával a csehszlovák nemzetgyűlés 124
