Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

II. Kisebbségi Golgota

van tudomása, akiket az osztrák határ mentén öltek meg." A híradások felbukkanásának szórványos jellege fokozódó felsőbb nyomásra utal, további hír már csak május 31-én jelent meg a Cas 3. oldalán: „Újabb holttesteket találtak az osztrák határon" — cím alatt ezeket olvashatjuk: „Szerdán és csütörtökön (május 28-án és 29-én — J.K.) huszonegy újabb holttestet sikerült kiásni. írásos bizonyítékok hiányában a holttesteket nem lehetett azonosítani. A munka tovább folytatódik, hivatalos jelentés kiadása a jövő héten várható." A „hivatalos jelentés" kiadása negyvenhárom éve késik, de az ügy átmenetileg még egyszer és utoljára szóba kerül a Szlovák Nemzeti Tanács 1947. december 20-ai ülésén, amikor is Géci képviselő választ követelt a belügyi megbízottól az eset tisztázására. A Cas 1947. december 21-ei száma szerint: „Géci képviselő követeli a ligetfalui rejtélyes tömegsír ügyének kivizsgálását, a határ mentén kilencven személy van eltemetve." M. Ferjenčík belügyi megbízott nem válaszolt az interpellációra (már több éve elhunyt emigrációban, de ma élnek akkori megbízottak — ún. poverenyíkok, akik negyvenhárom éve mélységesen hallgatnak az ügyről). Szlovákiai jogász barátomtól megtudtam (1965-ben), hogy az áldozatok névsora és más okiratok 1947-ben az államügyészség birtokában voltak, nem volt nehéz hozzájutni a táborparancsnokság segítségével. Későbbi megsemmisítésüket valószínűnek kell tartani. Mivel 1977-ben a Hontalanság évei című könyvem kéziratában röviden megemlékeztem a tömeggyilkosságról, a dráma története körülöttem folytatódott. Megkezdődött a zaklatásnak éppen nem nevezhető állandó fenyegetés, kétszer menesztettek állásomból teljesen törvénytelenül. Amikor a kézirat nyugatra került, az Új Szó, Szlovákiai Kommunista Pártjának magyar nyelvű szócsöve 1979. január 24-én keményen megtámadott: „ A „Charta 77" szocialistaellenes pamflet egyik védelmezője, az ellenséges rágalmazó koholmányok állandó szállítója lett bizonyos Janics Kálmán, orvos, akinek emberi testeket kellene gyógyítania, de idős korára nem gyógyításra, hanem az emberek lelkének felsebzésére, a nacionalizmus mérgének és a szocializmus elleni gyűlöletnek a terjesztésére vállalkozott" — vádol „bizonyos" Szathmáry Ádám (alighanem álnéven) a „Kit szolgál ez?" című cikk felbérelt szerzője, akivel nem óhajtok vitába szállni, hisz primitív dogmatikus blöffölése kiválóan jellemzi a Gustáv Husák-féle „normalizáló" korszakot. íme: „Az ellenforradalmi erőknek a válság időszakában tanúsított magatartásától buzdítva, 1968 óta hadat visel a szocializmus ellen. (...) Abszurd tanulmányaiban ez a demagóg eltorzítja Csehszlovákia Kommunista Pártja dél-szlovákiai nemzetiségi politikájának lényegét és eredményeit. (...) Janics Kálmán nacionalizmusa, irredentizmusa és antikommunizmusa tetőzik A csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbség című pamfletjében, amely az Új Látóhatár című magyar emigráns folyóiratban jelent meg."(...) Nem szabad feledni, hogy ez a tömeggyilkosság a szlovák nemzet becsületének ügye is, tehát szükséges, hogy a hivatalos történetírás mondja ki az igaz116