Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

II. Kisebbségi Golgota

ságot, tekintet nélkül arra, hogy megnyeri-e az igazmondás külföldi érdekek tetszését vagy nem. 1992 Vicsotka Mihály MÉG ÉLTEK A HOLTAK* Tömegsír Csehországban A kommunista diktatúrák bukása után lassan kinyílik az emberek szája, s olyan titkokat is elsuttognak, amelyeket eddig még a párnájuknak sem mertek bevallani. Talán eljön az ideje annak, hogy legalább a szó végigsüvíthet a városok és falvak utcáin: ott megy a gyilkos, közöttünk él! Csehszlovákiában, a Rozsnyó mellett fekvő Dobšina egyik piciny házában az idős házaspár — közös ismerősünk noszogatására — még egyszer körbelesve még a saját szobájukban is, olvasni kezd egy névsort. Amely bizonyítja, hogy 1945. június 18-án este 10 órától hajnali két óráig a csehországi Přerov vasútállomása közelében, a lakosság által svéd falnak nevezett építmény mellett a pozsonyi 17. gyalogezred katonái, Karol Globor Pazura parancsnoksága alatt agyonlőttek 270, a Szepességből származó embert. Mialatt hallgatom az idős férfit, eszembe jut lapunk előző száma, amelyben arról írtunk, hogy a jugoszláv „partizánok" (köztük Gara község nemrégiben nyugalomba vonult tanácselnöke) a Bukovinából kitelepített székelyeket 1944 októberében, visszautukban, Szabadkán foglyul ejtettek és legyilkoltak. Hogy az asszociáció nem véletlen, bizonyítja a csehországi történet. Alapja van annak a félelemnek, hogy a jövőben még több borzalmas cselekmény kerül nyilvánosságra. Térjünk most vissza a dobšinai kis házba, ahol a házaspárral együtt olvassuk azt a levelet, amelyet a helyi születésű, de évtizedek óta Németországban élő G. úr írt, akinek a véres éjszakán szüleit, két fivérét, sógornőjét és családja három gyerekét (9, 8 és 2 évesek voltak) lőtték agyon a pozsonyi 17. gyalogezred katonái. A levél és a tanúk állítása szerint a hiteles történet a következő: 1944. december hatodikán a visszavonuló németek, a későbbi megtorlástól féltve a Szepességben élő, elsősorban német és magyar lakosságnak lehetővé tették, hogy akik akarják, elköltözhessenek az Elba környékére. Sok szlovák is a menekülők közé állt. A háború után, amikor Csehszlovákia újjáalakult, az emberek maguk szervezték azokat a transzportokat, amelyekkel visszatértek régi otthonaikba. így kerültek 1945. június 18-án este a přerovi vasútállomásra. Amint ott álldogált a szerelvény, megérkeztek a szlovák katonák. Akkor Karol Globor Pazurát még Kohn Károlynak hívták, parancsnoktársa Engel Sándor volt, aki később Simko-vá változott. A gyalogezredben több dobšinai katona is szolgált, közülük négyen ma is élnek a településen. Ok természetesen 117