Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

re 1 Éppen azért nem megyek én, mert csak húsz koronát ígért a nagysága és nem harmincat. Hiszen az egész napot arra öljem én, hogy a tíz gyökeret megkeressem, ha rászánom magam. No, és az édeském itthon marad-e, hogy ne legyen üres a ház? Mérgesen ült föl a szamaras kordéra az ember. — De az egzekútor már holnapután gyöhet, köllene a húsz korona, hogy több legyen — morogta és elindult magányos szőlője felé. Akkor a felesége már tudta, hogy az ember a múlt héten bevégzett szüret savanykás mustjától be fog rúgni és egész naphosszán ott fog heverni a szőlőben, árnyékos füvön, dologtalanul, nagy gondtalanságban. Emberi, vert érzés ült az asszonyba. Megállapította: — Engem a hegyre küldene húsz koronáért, ő meg semmit se csinál, a kórságos. Nézte a hegyet. Beleült a tudatába, hogy a falu fölött ott van a hegy. A hegy nagy tölgyfái sötéten száradtak az őszbe. Magasan nyúlt föl az ég felé a hegy. # Azon a napon az egyik házban beteg öregember feküdt. Hatvanéves vénség volt. Az unokája ápolta némelyest a hátsó szobában. Az első szoba a lánykáé volt, itt rejtegette a katonaszeretőjét és miatta volt az, hogy csak ritkán ment be a beteg öreghöz. Amikor bement, sírt az öreg a lánykának: — Víz köllene nekem, sok víz, mert nagyon ég a mellem, meg itt e. Meg itt is. 76