Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

— Mondhatom is. Mert ismerem jól. Jobbnál is jobban. A Sa.nykó itt nőtt föl közöttünk. Egészen huszonnyolcéves korig élt itt, akkor beleült valami ördög, valami elhatározás, hogy ő sorsot csinál magának. Hát aztán csak arról beszélt mindig, hogy ő bizony eladja a két hold földet. Egy tagban volt a földje, egyetlen darab, oda futott ki a patakpartra, hát könnyű volt rá vevőt találnia. Gyöttek hozzá a pakonyiak, egymásután jöttek, hogy megveszik a földjét. — Mért akarta eladni? — El akart menni. — örökre? — Nemis örökre. — Akkor nem adta volna el a földet. — Mégse örökre. Én csak tudom. Mert arról beszélt, hogy nem akar puszta marokkal nekimenni a világnak. Pénzt akart vinni magával, hogy valahol megszaporítsa, aztán több földet vehessen. — Hej, nem volt, aki megmondja neki, hogy amikor kiengedi a lába alól azt a földet, akkor már egészen kiesett ő a faluból. — Nono, nem lehet olyan éhes a. földre az olyan ember, aki rájött arra, hogy az a kevéske barázda csak hozzákötözi őt a faluhoz, hogy nyomorogjon évrőlévre. — Hát és a pakonyiak? — Megvették a Sanykó földjét. — Megvették. Kifizették. — Nono, talán nem is vették meg. Mert kitudja — Hát! — Úgy volt, hogy a pakonyi gazda, Bálnás Mihály áthivatta magához a Sanykót és ott egyezkedett 66