Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

kötözzön. Ilyenkor, nyáron, nálunk mindenki dologban van, nem érne rá elmenni a szomszéd faluba se. Felelte a fazekas-ember: — A püspöké a rét, hát mi csak nem szánthassuk. Köves is a püspök rétje, meg a tábla — ki szántaná föl, búzás ágynak a falubeliek közül? .. Az agyagbánya a mi kenyerünk, nincsen más földje a falum embereinek. Egész éven át csináljuk a fazekakat, egész éven át cseréljük őket, így keressük a. kenyeret, hogy otthon legyen mit enni. Azért egyenrangú a munkánk azokéval, akik aratnak. Kíváncsi természet volt a dédanyám, tovább kérdezte a távollevő falu idegen dolgait: — Hát a. házaik milyen házaki — Hohó, a házaink erősek, minthogyha sziklákból volnának kivájva. Fazekasagyag a házunk fala, amit az apáink építettek, de olyan erősre, hogy nem dönti össze fÖldrengéses isten se. Még az unokáink életén is túlélnek a házaink falai. — Hát az miért van, hogy zsuppért is adnak cserépedényt néha? Alomnak köll a szamarak alá a zsupp, vagy alágyújtani a kemencébe a fazekaknak, amikor égetik őket? — Fával égetjük a cserepeket, hiszen ránkborul a hegyről az erdő, olyan közel van. Tetőnek köll a zsupp, házfödelezésre. Nem terem a hegyen nád, nem terem az erdőben egyenes fenyő, zsindelynek való. Azért gyűjtjük a zsuppot is. Néha öt, vagy hat év is köll arra, összegyűjtsünk egy szerhára való zsuppot, hogyha a rohadtat ki akarjuk cserélni. Megjegyezte a dédanyám: — Nyomorúságos élet a maguké. 21