Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

A földek terméséből csak a gabonaszemet húzták föl a faluba. A szobákban, az ágyak alatt raktározták be a rozsot és a kukoricatermést, vagy kifüstölt gabonásvermekben. De már a szalma csak a domb alatt maradhatott, szérűskertekben sorakoztak ott a kazlak az ég felé. Csak annyit hozhattak föl egyszerre belőle, amennyi fölfért az istállópadlásra, hogy kéznél legyen alomnak az állatok alá, vagy takarmánynak a jászlukba. Yolt ez olyan fejlődésbeálló akadály, hogy gondolkozóba ejtette a bírót és rávezette arra a meggyőződésre, hogy nem méltó élet az ilyen, hogy hátrányára van a parasztgazdálkodásnak. Hátrányára van a parasztgazdálkodásnak a messziség is, hogy meredek domboldal állt a földek és a falu közé. De még átkosabb az a tény, hogy nincsen a parasztgazdálkodás űzésére hely az udvaron. Még a trágyarakásnak sem volt helye egyetlen parasztnál sem s az istállókból csak olyan idejükben hányták ki a trágyát, amikor mindjárt kocsira is rakhatták és levihették a földjeik éhségére kupacos jeleknek. Ilyenkor, a friss alomban fÖllélegzettek az elkorcsosúlt állatjaik. Ez a rendetlenség nevelte ki a csenevész, korcs marhát az istállóikban. Ugyanez a rendetlenség szülte a tervtelen trágyázást. A földek úgy sínylették meg a szűk területhöz tartozó vonatkozásokat, hogy a tápértékük elveszett valahova a levegőbe, vagy az altalajba — és évről-évre í 12