Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

De ismét mások melléje álltak a szavaikkal, hogy védjék sorsalakító akaratát: —• Ismeri a bíró a falut, jól tudja, hogy rossz helyen van és jót akar cselekedni, amikor át akarja helyezni fundamentumostúl más helyre, le a dombról. Egymásba akaszkodtak az emberi szavak és cipelkedtek az életen. * A domb tetején ült a falu. Kicsiny volt a domb háta már, a falu megnőtt rajta embermennyiségben az évszázadok alatt. A kicsiny hely miatt nem nőhetett nagyobbra épülő házakkal, hát összezsúfolódott emberekben. Nagy tragédia az, hogy a megnőtt ember testéhöz nem nőtt hozzá a takaró. A falu, embermennyiségben megnőve, csak addig nyújtózhatott, ameddig a takarója ért. A falunak a faluhely síkján nem volt hova építeni új házakat a meredek domboldal miatt. A harminc öl magas lejtő alatt tanyáskodni a szántóföldek tőszomszédságában — ahhoz évszázados megszokottság köll, nem olyan maradiság, amilyen az övéké volt, amelyiken az egybeszokottság, az örökké együttélés szorító bilincse ült. Az emberek a faluban osztoztak a házakkal. Meghalt az apa, a fiai és a lányai megosztoztak a ház szobáival és istállóival. Ha nem volt ölég zúg ahhoz, hogy mindegyiküknek egy helyiség jusson, akkor beépítették a telek beépíthető területét — és aztán ilyen összezsúfolt valóságban éltek. A földeket a domb alatt művelték meg termésnek a sík határban, de a dombon éltek. 11