Veres János: Életút

Téli rege

ott nincsenek zacskós pofájú hörcsögök, hogy a termést megdézsmálják, nincs baltaél, mely sebezni tudná az ember gyümölcsfáját; mint összenőtt ikreket a szövetek, közös erek, úgy fogja össze a jóakarat az embereket, fészket kő nem dúl, galambot nem öl vércse, a nyár púposán rakja az arany pely vát a Göncölszekérre; szelíd megértés hímpora lepi a réti margarétákat, a lánycsípőt, a rigót, a szőlőfürtöt, az anya sütötte lángost vasárnap, az igazság nem elátkozott tündér haja, hogy aki hozzáér, halálfia legyen, este a Hold soká elidőz a tornyon, s hajnalban a selymes faroklegyezőjű, nádsíp hangú tűzmadár a hegyen; a betegek légzése könnyű, a halál perce nem iszonyú borzalom, fáraók, főpapok sírját gaz fedi, régi hatalmuk fekete rongyhalom; a mezőn járó korsós lányok lába mintha nem is érintené a földet, a hűség és bölcsesség mesés sértetlenül cserfalevél tükrében tündökölnek, az öregek ereszek alatt alszanak, nyáluk kicsordul, mosolyognak, a habfelhő kóborló tej tömlő, alászáll, nyulat szoptat, a láncokat rozsda marja, angyalének leng át a légen, a repcevirágok tanácsadók a növények ősközösségében. 96