Veres János: Életút

Téli rege

4 A kapor bolygórendszert utánzó feje ijedten megremeg, csigák kinyúló gombos antennái orkánt jelentenek, arasznyi lepkék csipkés, sárga szárnya lelankad, elnyuvad, fürjek hasuk alá húzzák pislogó fiukat, reszket a nyárfa, susorog, zúg a sudár jegenye, égbe ugrana, azúr boltot ver, söpör a teteje, a sombokor, ha képes volna szökni, bizonnyal elszaladna, pereg a vadzabról a harmat, a csöndet könnyel búcsúztatja, a harkály faodúba bújik, libeg a cincér csápja, riadt szöcske majdnem belepattan a csikó kifeszült orrlikába. Fut a szarvas felhők iránt, szellőbe lép, sűrű fénybe, tajtékrózsát nyel a pázsit, horkol a mén, száll sörénye. Gyötrelem s hajthatatlanság, süt a királyfi szemében, horzsolja markát a gyeplő, narancsszín villódzást lát már az égen, nézi a szarvast, de térde reszket, torka kiszáradt, hűsítsetek már! — kérlelné elfúlva a szeppent fűzfákat; a halak elálmélkodnak, patakvízbe csattan a lópata, 97