Veres János: Életút

Szikes vidék

APÁM Horgadt fejjel jön, lassan ballagva, tócsát kerül ki, latyakba gázol, forgócsontjait köszvény szaggatja, maró füstöt szív ócska szipkából. Itthon a tűzhöz sóhajtva ül le, mint aki érzi, vége az útnak; szikrázó burok a haja ezüstje, sok régi álma kudarcba fulladt. Valaha víg volt, virtusra éhes, de most már tudja a legfontosabbat; nincs kedve újabb próbatevéshez, tudja, hogy szavatolt jót a halandó csak alvástól, szesztől és dohánytól kaphat. En vidámítsam, aki már benne holnapi szomorú magamat látom? Lekókadt pallos a vágya, haragja: nézi a bíbort a parázsvirágon, s a csomók metszését fiára hagyja. 48