Veres János: Életút

Meleg szél

SAJÓGÖMÖRI ÓRÁK Erre jött fel a Várhegyre kabar ősöm, ezen az ösvényen — tüdeje mellemben zihál, verejtéke arcomon csorog —, fenn a tetőn megállt, szétnézett a tájon. Vigyázta a jól belátható völgyet, a folyót, a nyájat, magának s a nagyobb családnak, mellyel eggyé vált az idáig vezető úton, ugyanazt a nyelvet beszélve immár, noha furcsán ejtve a szót; vigyázta a szoptató asszonyokat, a kunyhóépítőket, ligetek esti énekét, várbeliek nyugalmát. Figyelte, nem lobban-e fel a másik hegyen a társak jelzőtüze, közelgő vészt tudatva. Nem cigarettám füstje csípi a szemem: azé a tűzé! 2 Ök neveztek ki engem ide mai őrnek, utódnak a tisztségben — bár okmányt nem adtak róla —, őrzöm hát levegőhiánytól fulladozva a hajdani gyepűn gályarabok lábnyomát, vörös kokárdás bakancsok sírját, a vár puszta helyét, kisgyerekek totyogását, Bocskai kardhüvelyét, talpasguzsalyt, kasmírkendőt, diáklányok Kölcsey-kötetét, a napfényt s fűszálakat. 2°5