Veres János: Életút

Meleg szél

3 Ösz kőműves mondja koccintás közben: egyszer — nem tudja, miért — lefeküdt hasra, s megcsókolta a földet; én tudom: elporladt Gömör-őrök lovainak patadobogását hallotta ki belőle. Érdes keze rovátkái sorsom útjai — vajon azok lesznek-e eltemető árkaim is? Ma még élünk, előttünk pohár, görcsösen könyökölünk az asztallap szélére, mintha szakadékba eséstől akarnánk megmenekedni. Odakint a Várhegyen gyöngéd szél fésülgeti az ártatlan füvet. 206