Veres János: Életút

Meleg szél

Almágy Mögöttem fehér templomfal a tekintetünk körbeszáll Kilátónk ez a temető szélén mint metszőpontjele szerény ecetfa meditál Olyan már a menni kész tudós ki másutt nézne szét Mert nem tolhatja helyre már a múlt és jövő elmozgó koordinátatengelyét És posztját mégsem hagyja el míg rá nem csap a baltaél Alant sávos lankák s fasor Zabot fésül a lusta szél Nagybalog Pórusaimba aroma hatol Mint buzgó óhitűt a repedezett ikonok úgy babonáznak holt betűk Nyúzott fedelű füzetből lesnek ki s mint a barna rög tűnt évek hamvát viselik Az úton portölcsér pörög Görhő és nyerstej ízeit élesztem szikkadt ínyemen Pruszlikos tűzpillangó-lány szólít szégyenlős-vérmesen Vecseklő Az ablakban muskátli hallgat Ez már a világ vége itt? 201