Veres János: Életút

Meleg szél

2 Romok búslakodnak bennem, romok; bozótvágó késem már a sutba való. Marad-e valami hírmondónak belőlünk, mint az inkák sziklarajzai Peruban s a kecsua indiánok telepei? A bölényeket nemzetközi társaság védi, de ki védi meg a kipusztulástól a mocsoktalanság mániákusait? Zsigereinkben hordjuk a teljességesélyt, s tapasztalatokkal és könyvtudománnyal feltarisznyáitan nem törhetünk ösvényt a paradicsomi tilosba. Fiatal nők jönnek-mennek az utcán, lányok s kismamák — gyerekkocsiban tolva boldogságukat, combjuk körül a hullámzó szoknya fényhozó pünkösdi harangzengés; tudják-e, hogy a folytonosság peremvidékét ékesítik, mint sivár külvárost a magnóliafák? Temetőlakó parasztok nyelvén beszélnek divatról, bolti árakról, tánclemezekről. Hallottak-e vajon Pacamaca földanyáról s Viracocháról, a teremtőről, a dzsungel gyökerei közt megmaradt kőtömbökről, Machu Pikchi hegyi városról, ahová a napisten szüzei menekültek, hogy tovább vallhassák az ősi hitet? Palackba zárom e soraimat, s csapongó hullámokra bízom. 184