Veres János: Életút

Meleg szél

KÓRHÁZBAN A mennyezeti gyönge fény int, hogy gyehennám békén tűrjem, öt kopott vaságy hánytorog kétemeletnyi szürke űrben. Újra tűk, kötszer, műszerek között vergődik, ím, a szellem, szorít a részvétglória, harcba szállnék, de nincs ki ellen. Heverek, mint a fabábu, mint zsivány, kit a zsandár megvert; a külvilágot úgy lesem, mint búvárharangból a tengert. Nedves tetőkön sír a szél — egy asszony és egy gyerek szólít! Az édes otthon küszöbe felhőbozontba kuszálódik. Fanyar vigaszul jelenés lobban bele a révületbe: szirten düledék díszeleg, alkonypír festi fenségesre. 185