Veres János: Életút

Az elsüllyedt Atlantisz

s olvashatatlan, válaszok. Mint refrén a balladában, egyre fülembe cseng egy földrész neve, mely elsüllyedt mielőtt megláthattuk volna. Besötétedik, kiürülnek az utcák, s a neonfényes feliratok, kirakatok között feltűnnek és zsákmány után néznek a kihaltnak hitt sárkánygyíkok és repülő hüllők. S te nem vagy sehol. Egy kamasz jön felém lyukas tornacipőben, aki én voltam valaha régen (talán az özönvíz előtti korban), tehervonatok árnyéka vetődik reá, az ablakrács mögött krétafehér arcok. Berek utca, Puszta-oldal, Betekints, Uras-tanya, régi malom, csobogó víz, göröngyös út, meleg nyárvég — a végtelen térben úsznak, a súlytalanság állapotában, az alélt tudat ellenőrzési köréből végleg kiszabadulva. A házak tövén a padok rég üresek, a menekülő csordák nagy port kavarnak, a szürke keretből elvétve kibomlik egy bízó szempár, egy görcsös ököl. A folyó lomhán és simán siklik, a felszín fényes és tiszta, a mélyben sár van és iszap, a víztükörben virág nevet, a mélyben hínár és búvárpók hálója mozog. 146