Veres János: Életút

Az elsüllyedt Atlantisz

Az égen veszélyek bikafejfellegei, kínjaim nagyságát a kibernetika sem tudja lemérni. Miért van gyászban a szécsi erdő? Meghalt Rózsa Sándor. . . A párnán kis szöszke fej, mellette mackó — félek, s most már igazán higgyétek: nem magamért. O, nem vagyok Jókai-hős, s csepűrágónak nem csapok fel! ősz, öreg vándor toppan elém, s így beszél: Fiam, a csönd istenére figyelj, ki a hulló levelekben rejtezik. 2 Már a bölcsőmnél ott ült a Keserű Szerelem, ma is itt virraszt kitartón, nincs menekvés, ágyam fölött szurokszín lobogók fonódnak össze. Ecce homo, íme egy ember, kit röntgenlátással vert meg az élet, nevessétek ki, vagy vessetek rá súlyos köveket. Csalánlevél, papsajt, porcfű alatt dideregnek vágyálmaim gyenge virágai. Csupa kérdés és semmi válasz. „Manga nyájam nem akar itt legelni, 147