Veres János: Életút

Az elsüllyedt Atlantisz

Azt, mit hajdan nekem mértek, elkobozták kemény ércek. Erzéklésem: örvény fészke, nem uralja szíves béke. Eget, földet vadság sodor, leborul a jázminbokor. Ölyv gubbaszt a tölgyfaágon, prédája a szelíd álom. Gondból nyugság nem csírázik, levél s pázsit vérben ázik. Szörnyű képek garmadája nyomakodik pupillámba. Kisgömöri, Kisgömöri, utcádat a köd elfödi. Mi oka, hogy úgy siettél, oly sebtében elkergettél? Oda a nyár, lángja hamvad, szél felel a bagolyhangnak. Amott jön egy karcsú alak, lába alatt forrás fakad. S ott jár, ahol sosem vártam, a kerek Hold udvarában. Sorsom málló Déva-vára nem zárhatja zord falába. 3