Veres János: Életút

Az elsüllyedt Atlantisz

JELKÉP VOLTÁL Kisgömöri, Kisgömöri, e név vágyam nyűgbe köti. Azért szülte, babusgatta, hogy most csúfságra juttassa? Te szerény név! Jelkép voltál, pompáztál, mint büszke oltár. Bűbájadban váltig hittem, gerle búgott betűidben. Kicsiny falu, alig látszik, s útja foszforként világít. Jelzi: ott a menedékhely, elém bukkan minden éjjel. S bűvét tőlem elorozták, fái komor tilalomfák. Derűt gyöngyöz völgye, dombja, de merszemet nem gyámolja. Messzi házban gazdátlan szék: elvág tőle két szakadék. 142