Veres János: Életút

Hűség

enyhül sivatagszomja, lugassá fonódtak össze bogos gallyak a parton, arcom tükre a hűs víz s víg ég tükre az arcom. Harcok vihara rémlik falu lenyesett tornyán, fiú nyargal a porban, űzi varkocsos kislány; szikkadt, kiaszott kertek, lepke ájul a kapron, békét lengető zászlós: vásznat terítő asszony. Hosszú tengeritábla, száron buzogánybébik, húsos tökinda kúszik, kincsét ernyői védik, tarló borotvált hátán fürj fut, szétcsap a szárnya, dongó altató hangja simul kobakos mákra. Túl a kanyaron, sáson mélán legel a csorda, rózsálló hajnalt mímel foltos tehenek orra, lantot idéznek szarvak, tömlőt dagadó tőgyek, szentes, biblikus idill ural hajlatot, völgyet; táncdalt dúdol a pásztor, pihen, foga közt fűszál, bajsza, pipája nincsen, lábán divatos szandál, puli kilógó nyelve 128