Veres János: Életút

Hűség

égen opálos felhő, boglyák sorfala köszönt s tarkán libegő kendő, pimpós, porcfüves útszél, csipkés virágfej biztat, menjek, várnak a bokrok, gyapjas fatörzsek hívnak. Erdőm, itt vagyok végre; tüzem levelem oltják, ifjú, egyenes szálfák, égre mutató gyertyák, üveg, hamufolt jelzi: sütés lehetett nemrég, ülök illatos fűben, lopom madarak kedvét; múltról regélnek bedőlt, gazos géppuskaárkok, fegyver köpött itt egykor ocsmány fejekre átkot; leskelő napláng vet rám aranyló sávot ferdén, szajkó billeg a somfán, csíz a mogyorócserjén. Áthat a folyót hírlő lágyabb levegő íze, gerlét bújtat a sömlyék, fűzág bókol a vízre, ludak csapata pocskol, fürge egérke retten, gyorsan ledobom cipőm, sónál nehezebb terhem, talpam köveken csúszkál, kemény mederalj nyomja, mohón ázik a bőröm, I2J