Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Éleslövészet

diszálllásról, majd órák múlva rövid időre megint viszszatérnek. Biztosan összekötők, gondolta. A felismerés megmozgatta a képzeletét, s mivel a cukrászdában tilos volt a dohányzás, félóránként kiállt az ajtóba, rágyújtott, s többször is keményen eltökélte, hogy megszólítja az egyik összekötőt. Sok tudós nyüzsög itt, gondolta, nem is biztos, hogy mind ismerik egymást. Ez adta az ötletet, hogy ő is elmenjen közéjük a Szőnyi úrtól, a helyi műkedvelő színtársulat rendezőjétől kölcsönkért álszakállban. Kiszemelt egy asztalt, amelynél hárman ültek csak, és bemutatkozott: — Lipták professzor vagyok Budapestről. A szabadságomat töltöm itt a nővéremnél. Mi újság?... Hogyan haladnak a munkával? A három tudós férfi a belügyeikbe való durva beavatkozásra megdermedt, s időbe telt, amíg felocsúdtak, és kezet fogtak vele. Az egyik férfi, akit Hanzelnak hívtak, vagy talán Hanzlíknak, s aki a legkapatosabb volt közöttük, megkérdezte: — Szeret ön máriásozni? — Hogyne — válaszolta az elbeszélő nagyapja hidegvérrel. — Nagyszerű. Koutný adjunktus úr azonnal hozza a kártyákat. — Örömmel — felelte az adjunktus, akit az elbeszélő nagyapja más körülmények között inkább szatócsnak nézett volna, aki a bevételt mindig leszámolja a házsártos feleségének, s örökké hagymaszagú a lehelete, és reszketős a keze. Akkor azonban a biliárdterem irányából fölbukkant egy zömök, kopasz emberke, s a ruhatár felé tartott. Az elbeszélő nagyapja fölismerte benne az egyik összekötőt, bocsánatot kért, és haladéktalanul az emberke után vetette magát. Követte az utcára is. Az összekötő megtorpant az első utcasarkon, nyilván nem volt benne bizonyos, jobbra vagy pedig balra tanácsos-e elindulnia. Az elbeszélő nagyapja beérte, és vakmerően megszólította : 79