Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Éleslövészet

den hónap elején elkészíttetik a horoszkópjukat, szorgalmasan figyelik az újságok apróhirdetés- meg elhalálozási rovatait, szeszes itallal minden második nap élnek csupán, s többnyire kiváló összeköttetésekkel „rendelkeznek", amelyeket alkalmasint kamatoztatnak. Simovics Béla az ő nevükben is beszélt, amikor váratlanul, amilyen váratlan csak egy elhamarkodottan meghozott ítélet lehet, megkérdezte: — Édesanyád hogy van? —• Köszönöm, nem tudom — válaszolta az elbeszélő. Kettejük beszélgetésébe ezzel csönd állt be végre, amely csöndnek fűrészfogai vannak. Nemhiába volt július 32-e. — Gyere velem az Akadémiába. Meghívlak egy konyakra. — Oda nem megyek — felelte az elbeszélő. — Akkor inkább az első kocsmába. 6 Jótét lelkek sokszor figyelmeztették már az elbeszélőt, hogy, kivált július 32-én, óvakodjék azoktól a költőktől, poétáktól, rím- és reklámszöveg-faragó mesterektől, akik ilyenkor, alkonyattájban beülnek az egykori Akadémia kávéház márványlapú asztalai közé, s vizezett bor mellett huhognak és acsarognak a világra, amely legszebb asszonáncaik hatására sem sokat változik; hol van már az az idő, amikor a költők még mind lángoszlopok és próféták voltak, száraz kenyeret ebédeltek, és korán haltak? Csak F. úr, az izmos tehetségű fiatal költő esküdött meg rá egyszer, hogy csípős őszi hajnalokon néha látni még e régi lángoszlopok füstjét. A völgyben fekvő városrészek fölött lebeg ez a füst, testvériesen keveredve egyéb füstökkel és gázokkal, amelyek majdnem bizonyos, nem költőktől származnak. De sebaj. — Mit tehet ilyenkor egy költő? — így F. úr szónoki 64