Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Áttételek

olyan boldogtalan, hanem gyorsan megír még száz verset, amelyek a te ajánlásod révén megint csak megjelennek, s akkor aztán még kevésbé lesz boldogtalan, sőt talán még elhivatottságérzés is felébred benne, s már nem száz, hanem ezer verset ír meg, s csupán amiatt fog dohogni, hogy a kritikusok nem értik őt, mi több, üldözik, mi több, a vesztét kívánják, de az utókor majd igazolja őt. A baj csak az, hogy nem vagy képes megerőszakolni az ízlésedet. A Jelentésben az őszinte véleményedet fogod megírni, s ismerősödet még nagyobb boldogtalanságba taszítod, miközben máson nem jár az eszed, mint hogy emberi kötelességed megérteni őt, és enyhíteni a szenvedésén. Ezért azt fogod tanácsolni neki: ha boldogtalan vagy, csak úgy segíthetsz magadon, hogy még boldogtalanabb leszel. A verseidet olvasva úgy látom, hogy nem vagy te még elég érett a boldogtalanságra, s ha szenvedsz, hát nem szenvedsz eléggé érdekesen. S ha az igazságot keresed, rossz helyen keresed, ha magadon kívül keresed, s jó helyen keresed, ha magadban keresed. S szépen leírod a Jelentés utolsó mondatát is, úgy, hogy ne kelljen sohase szégyenkezned miatta. Végül is optimista vagy. Egy sok évszázados közmegegyezés nevében fosztasz meg valakit attól, hogy boldog és elégedett legyen, avégett, hogy boldog és elégedett lehessen egyszer. Képviselsz egy értékrendet anélkül, hogy megdönthetetlen bizonyítékaid volnának a létezése felől. Hát igen, megint itt vagy a Kiadóban, s mindenki örvendezik, hogy meggyógyultál, ámbár a nagy örvendezést — jó szemed van — némi ügyetlenül leplezett számonkérés és zavar árnyékolja be. Ha tényleg megőrültél, miért nem viselkedsz úgy, mint egy őrült, kérdezik a néma tekintetek. Ha fellázadtál, akkor mi keresnivalód van itt? Ha pedig se őrült nem vagy, se lázadó, akkor alighanem szélhámos vagy, aki heteken át a hasát süttette, s elmulasztotta a kötelességei teljesítését. De ne firtassuk, hogy mi történt, mondják a néma tekintetek. Csak majd jobban szemmel tartunk a jövőben, s nem engedjük, hogy még egyszer kilógj a sorból. 428