Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Galeri

metek megnyerik a háborút, valahogy csak elvegetálunk az árnyékukban. Végül is nem kebelezhetnek be bennünket, a szövetségeseiket, s bármennyire erősek is, egész Európát nem fogják bírni germanizálni. Viszont ha elvesztik a háborút, Magyarország sorsa megpecsételődik, és a békeszerződésben a győztesek felosztják maguk között, mint kétszáz éve Lengyelországot. Mi azonban nem vagyunk lengyelek. Ha felosztanak bennünket, száz év leforgása alatt hírmondó sem marad belőlünk. Mert a magyar faj kifáradt, s a legkisebb nyomás alatt összeroppan. A kassai fiú véleményét azonban senki sem osztotta. Összejöveteleiknek a tónusát nem az ő hangja határozta meg. Sokkal inkább a félelemé, bár ezt a szót kínosan kerülték. Aggodalomról beszéltek, arról, hogy aggódnak a nemzet sorsa miatt, a félelem rémképeiről azonban hallgattak, mintha hallgatással elkerülhető volna, hogy azok egy napon valósággá váljanak. Az aggodalom szó ugyanis, ellentétben a félelemmel, tartalmaz némi reményt is. Aki aggódik, az, ha kell, tud még cselekedni, mivel az aggodalomban benne foglaltatik az is, hogy felelősség meg kötelesség, szabad akarat és cselekvési szabadság. Ezzel szemben a félelem megfoszt a cselekvéstől, fölfüggeszt a felelősség alól, tagadja az egyén méltóságát és cselekvési szabadságát. Ugyanúgy arra is vigyáztak, hogy a nemzet jövőjével kapcsolatban nem elkerülhetetlen katasztrófáról beszéljenek, hanem elkerülhető megrázkódtatásról, ezért a nemzet jövőjét nem borúlátóan ítélték meg, hanem legföljebb szkeptikusan. „Egymáshoz sem vagyunk őszintébbek", állapította meg Bohuniczky bácsi egy alkalommal, de letorkolták őt. Holott azért aggódik a nemzet sorsáért, mert e nemzetnek az egyedeiként féltek. Magánemberként, külön-külön mindnyájan féltek. S mivel a privát félelmeikről nem mertek egymás előtt beszélni; s gondolataik a nemzet magasztos eszmekörének a birodalmában mozogtak, vitáik legtöbbször akadémikus kérdésekbe és válaszokba torkolltak, ami egy-egy pillanatra kioltotta a szorongásukat, hogy később, 252