Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Galeri

annyira, hogy állva elfért volna egy autóbusz alatt. Viszont a homályos képhez egyértelműen negatív értékítélet tapadt. S ez nem is annyira Horváthnét érintette, hanem elsősorban a félkegyelmű Bódist, aki nyár végén, ősz elején házhoz járt fölfűrészelni a rönkfát. Bódis özvegyember volt, festette a haját és a bajszát, a zsebkendőjét pedig a farzsebében hordta, s ettől mulatságos dudor keletkezett a fenekén, mintha lódarázsba ült volna. Bódis előszeretettel mesélt rémtörténeteket a háborúról, hatalmasakat kacagott hozzájuk, a nyelvét pedig olyan mélyen ki tudta ölteni, hogy betakarta vele a borostás, mélyen árkolt állát. „Ö, az ocsmány — fakadt ki a cukrászda előtt EL anyja —, hát összeállt ezzel a ribanccal?" A mondat kulcsszavát EL jól az emlékezetébe véste, mert azt a gyermeki szókészlete nem tartalmazta még. Jelentését nem ismerte. Ám a hangszín, az anyja hangjából szikrázó indulat nem hagyott kétséget afelől, hogy az ismeretlen szó csakis becsmérlő értelmű lehet. Ezen EL nem is csodálkozott. Aki fényes nappal karonfogva sétálgat a sötét lelkű, komisz Bódissal, az nemigen lehet különb nála. Idővel aztán felvilágosították őt, hogy Bódis mégse unokatestvére az ördögnek, hanem alapjában véve ártalmatlan és szelíd ember, aki szeret hencegni. EL szülei hamar megbocsátottak Bódisnak. Attól, hogy viszonya van Horváthnéval, még nem fog roszszabbul fűrészelni, mondták. S még azt is: az embernek ugyan sosem szabad az elveivel ellenkező szellemben cselekedni, de ha az élet rákényszerít, a legmagasztosabb elveket is ajánlatos, hm, hm, kicselezni. Mert — bár nem illik beszélni róla — élet és elvek között érvényben van egy titkos záradék, amely, ha nem volna, az emberiség egyhamar éhen pusztulna. EL vegyes érzelmekkel lépte hát át a Horváth ház küszöbét. A legkisebb Horváth lány, akit Leának hívtak, nem sokkal múlt húszéves, és kissé pöszén, affektálva beszélt. Szabad idejében naplót írt, angolul tanult, vagy lepkéket gombostűzött, mint most. És príma alakja volt. 227