Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Galeri

EL nem bírta levenni a szemét róla, és szomorúan, búsan, keserűen gondolt rá, hogy ez a csinos lány bévülről mégiscsak férges. De aztán hamar félretette a fenntartásait, elvégre nem a kezét akarta megkérni. „Én Lea vagyok" — mutatkozott be a lány rögtön, ahogy jobb társaságban illik. EL is bemutatkozott. „EL? Hát az meg micsoda név? Spanyol?" „Dehogyis — nevette el magát EL. — A becenevem. A Lévai rövidítése." Furcsa, vonta meg a vállát a lány, de ami azt illeti, ő egyáltalán nem büszke a nevére. Igaz viszont, hogy az egyik dédanyját is Leának hívták, s az egy nagyon híres asszony volt. Egyszer azonban megcsalta az urát, az ő dédapját egy cseh vándormuzsikussal, s a dédapja haragjában befalazta szegényt a pincébe. Dédanyja három hónapig senyvedett a nyirkos pincében kenyéren és vízen, s amikor a dédapja haragja végre elpárolgott, és a falat egy reggel lebontotta, az asszony olyan vékony volt már, mint a szőlővessző. Azután még évekig nem járt ki az utcára, mert mardosta a szégyen. „A kurválkodás nálunk családi vonás — vallotta be a lány —, és ami még jellemzőbb, a mi családunkban mindig lányok születnek. A nagyanyám nővérének például kilenc gyereke volt, és mind a kilenc lány. Valóságos sorscsapás." „Ne firtassuk a múltat — kapcsolódott a beszélgetésükbe a lány anyja. — Az azonban igaz, hogy megvetnek bennünket a környéken. Az utcában senki sem köszön nekünk, s még jó, ha a szomszédaink csak a fejüket fordítják el, és nem szégyenítenek meg durvábban. Egyszer már a rendőrséget is a nyakunkra hozták, aztán mi végre? Én két éve nyugdíjban vagyok, a lányoknak tisztességes állásuk van. Nálunk senki nem rúg be, itt nincs csendháborítás, nem szól zene. A lányokat tisztességgel férjhez adom, ha eljön az ideje. De miért siessek? Ibolyka még csak huszonhat éves, Aranka huszonhárom, Lea húsz... Mi akárkit nem engedünk be a há228