Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Galeri

zsőtől, s mind a ketten iszonyúan fáradtak voltak már, így szólt hozzá: „Kedves EL, a lógó orrodból, a világfájdalmas képedből és még sok apró jelből ítélve, úgy látom, hogy torkig vagy a dumámmal, és szívesen szerelmeskednél ma este, ha volna kivel." EL, megtörve a bizonyítékok súlya alatt, beismerő vallomást tett: „Mi tagadás" — mondta. „Ezt akartam hallani — mondta Bohuniczky bácsi. — Javaslom hát, hogy ma este legyünk szerelmesek a Horváth lányokba." „Legyünk — egyezett bele EL készségesen. — Akár a Horváth lányokba is, bár ne hívjanak EL-nek, ha valaha is hallottam róluk." S arra gondolt, hogy néhány nap múlva huszonöt éves lesz, s hogy nem is olyan régen még nagy reményeket fűzött ehhez a naphoz. Huszonöt éves kora után előbbutóbb mindenki lehiggad, s majd megváltozik ő is. Ugyanakkor tisztában volt vele, hogy a nagy változásokat általában hosszú érlelődés előzi meg, a szervezet öntudatlan, ám annál serényebb készülődése az igazi erőpróbákra, ö viszont eddig semmi jelét nem tapasztalta magán érlelődésnek vagy készülődésnek, inkább várakozott, és a csodában bízott, miként a felravatalozott halott lábainál virrasztók is várnak valami megnyugtató utolsó üzenetet a megboldogulttól. Például ilyet: Itt vagyok a túlvilágon, éppen szappanoznak az angyalok. A síromra muskátlit ültessetek. „Kik ezek a Horváth lányok?" „Nem számít, hogy kik — felelte a nyugalmazott múzeumigazgató. — Dolgozó nők." „És hányan vannak?" „Hárman — mondta Bohuniczky bácsi —, és persze az anyjuk. Ibolyka a legidősebb, ő gépírónő. Aranka bolti eladó, Leácska pedig háztartásbeli." EL meglepődött. 225