Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Galeri

Évekkel később, gépészmérnök-hallgató korában, a karácsonyi szünet alatt összefutott egy valamikori gimnáziumi osztálytársnőjével, akit nem vettek föl az egyetemre, s valami hivatalban húzódott meg egy évig, hogy aztán újra megpróbálkozzék. A postáról jövök, mondta a lány, a postára megyek, mondta ő, de aztán mégsem ment a postára, hanem meghívta a lányt kávéra. Sohasem barátkoztak, az a fajta lány volt, akin gimnazista korában lelkiismeret-furdalás nélkül keresztülnézett. Mert nem érdekelte, mert vannak nők, akik lehetnek szépek, mint merengő szitakötő a tavirózsa bimbóján, s fülbevaló helyett akár ezüstcsengettyű lóghat a fülükből, valamilyen megmagyarázhatatlan okból nem érdekesek. Bár utólag ezen is elgondolkodott, s lehet, hogy benne volt a hiba. Vannak a szépségnek olyan megtestesülései, amelyek megbecsüléséhez, úgy látszik, szemüveget kell föltenni. Ugyanis ez a lány tényleg szép volt, különben eszébe sem jutott volna meghívni a kávéházba. S az is lehet, hogy ha máskor találkoznak, megint csak vakon elmegy a szépsége mellett, mert ahhoz, hogy észrevegye, mennyire szép, éppen ott, a posta előtt, azon a napon és abban az órában kellett találkoznia vele. Abban a vad, harapós hidegben. Mert hozzátartozik a dologhoz, hogy rettenetesen hideg volt, s a lánynak tűzpiros volt az arca, s a sapkája alól egy barna hajtincs rásimult az arcbőrére, éppen oda, a tűzpiros közepébe, s ettől neki akkorát dobbant a szíve, mintha rákapcsolták volna egy akkumulátorra. Én ezzel a lánnyal lefekszem, gondolta. S egyszerre kinyílt a szeme, észrevette, hogy a lány milyen gyönyörű és kívánatos, milyen kedves és okos, pedig nem volt se kedves, se okos, csak szép volt, és csupán a hajtincse miatt volt olyan kívánatos, ahogy az a hajtincs rásimult a piros arcára. A kávéházban veszettül fűtöttek, s ettől még jobban kipirult az arca, és még kívánatosabb lett, ő pedig lázasan dumált összevissza, amit és ahogy az eszébe jutott, csupa hülyeséget. Vagy fél tucatszor elmondta, mennyire sajnálja, hogy nem vették föl a lányt az egyetemre, holott a fenét sajnálta, nem volt ez őszinte szívből jövő sajnálat, 218